Ugrás a tartalomra

Miskolci portrék 6. rész - Díva a miskolci színpadon

Nagy Attila
Utoljára módosítva
2020. június 21. vasárnap 11:13
A hosszas kényszerpihenő után folytatjuk sorozatunkat, ahol olyan, Miskolcon született vagy itt alkotó személyiségeket mutatunk be, akik tevékenységükkel nyomot hagytak városunkban. Ám nemcsak a korábban bemutatott férfiak tettek városunk hírnevének öregbítéséért, hanem a szebbik nem képviselői is. Közülük ez alkalommal a vándorszínészet korának legünnepeltebb színésznője, a kalandos életúttal rendelkező Déryné Széppataki Róza kerül bemutatásra.
Hirsch Nelli idealizált Déryné-portréja egy korabeli metszet nyomán

A kis Róza 1793-ban Schenbach vezetéknévvel, Jászberényben látta meg a napvilágot. Édesanyja második házasságából született, apja osztrák illetőségű patikus volt. Mivel édesapja fiút szeretett volna, akiből felnővén orvos lesz, ezért Rózát gyakorlatilag ekként nevelte. Fiúruhában járatta, rövidre vágatta a haját, hogy az egyetemen sikeresen tudja később a kamasz legényt alakítani, ám a „fiúsítás” csak ötéves koráig tartott, miután édesapja elhunyt. Talán e korai szerepjáték is nagyban hozzájárult későbbi pályaválasztásához, ami nem indult egykönnyen annak ellenére, hogy a kissé esetlen, sápatag, vörös hajú kislány tehetségére már idejekorán felfigyeltek, amikor a templomi körmenetekben énekelt.

Tizenhat évesen került Pestre, a család régi barátaihoz, Rothkrepfékhez. Általuk jutott el először színházba, és elhatározta, hogy nem csak nézőként akarja megismerni ezt a világot. Édesanyja azonban nem támogatta törekvését, és hazavitte magához Jászberénybe, hogy kirángassa a „pesti erkölcsi fertőből”. Emiatt Róza sokat veszekedett anyjával, aki végül beleegyezett, hogy aláírjon egy egyéves szerződést a pesti Nemzeti Játszó Társasággal. Azonban első találkozása a színpaddal kudarcba fulladt. Udvari dámaként lépett színre Shakespeare Hamletjében, de ez a színpadra lépés inkább a színfalak mögötti ácsorgássá vált, miután kolléganői nemes egyszerűséggel megtiltották az ügyelőnek, hogy kieressze a színpadra.

Telepi Györgynek a leírások alapján készült rajza az első miskolci színházépületről.

Végül egy idősebb színésznő, Murányiné vette pártfogásába, aki megtanította mozogni és beszélni a színpadon. Kisvártatva jött is az első igazi szerep. „Pajkos kis szobaleányt” alakított Spiess: Egyiptomi út, vagy így fogják az egeret című vígjátékban. Róza azonban a színpaddal járó erős fényre nem számított, így a közönségnek háttal hadarta el szerepét úgy, hogy a színpadon senki mást nem hagyott szóhoz jutni, majd ezt követően súgva kérte kollégáit, hogy kezdjék újra a jelenetet. A döbbenettől szóhoz sem jutó színésztársai végül engedtek neki, így a közönség azt láthatta, hogy az eleinte megszeppent színésznő a lehető legtermészetesebb hangon, jól tagoltan és hangsúlyozva, a párbeszédek szövegeire figyelve, ezúttal tökéletesen játszotta el szerepét, amelyet a közönség ovációval fogadott.
 

A színésznő Szathmáry Pap Károly litográfiáján (1834)

A kor szelleméhez igazodva, a társulatvezető Benke József (a szintén híres színésznő, Laborfalvi Róza édeasapja) javaslatára magyarosította vezetéknevét Széppatakira. Szintén a színészi karrierjét alakítva, és a társulatot ezzel megerősítve hozta meg azon döntését, hogy színésztársával, Déry Istvánnal házasságot köt 1813-ban. Két évvel később megszűnt a Pesti Magyar Színház, és ezután a társulat először Eger, majd Miskolc irányába indult. Mivel ekkoriban városunk sem rendelkezett színházzal, az előadások jobbára a Korona szálló udvarán és az ún. csizmadia színben zajlottak. A városba érkezéséről Déryné ekképp emlékezett meg: „Egyszerre a városban találtuk magunkat. Már akkor minden ház ablakából gyertyavilág özönlött felénk, alacsonyabb, magasabb házakból egyaránt. Szép este volt, s bár késő, de mégis sok csinos nép sétált az utcákon. Ez már mindjárt más hangulatba emelt bennünket. De hová szállunk? Lesz-e itt oly épület, hol ennyi szekér beállhat: tizenkét szekérnek sok hely kell.” Kicsivel később így írt a városról: „… igen csinos, illedelmes ifjakat és férfiakat (láttam). A Korona előtt, de csak az után, a nők akik sétáltak, mind megállottak. Ez így tartott egy ideig, és gondolám, hiszen itt urak vannak, ez víg város, itt jó lesz nekünk”.
 

Emléktábla a Hunyadi utcai házon

Végül Déryné itt érte el népszerűségének csúcsát, messzi városokból is jöttek nézők, hogy láthassák. Benke József és Déryné szerepe nagyban hozzájárult a miskolci színjátszás előmeneteléhez. „… Miskoltzon, mint Magyar Nyelven beszéllő … vidék közepén fekvő népes mező városban, állandó játékszínt építeni és ki is nyitni akarunk” – vallotta ekkoriban a város vezetése, amelyet tettek is követtek, így 1823. augusztus 24-én megnyílt a mai Magyarország első kőszínháza.

Bár a színésznő a vándorévek után visszatért Pestre, végül 1847-es, csendes visszavonulását követően Diósgyőrben telepedett le, majd 1862-ben megözvegyült. Ekkor költözött Miskolcra húgához, özvegy Kilényi Dávidnéhez. Húsz évvel visszavonulását követően keresztfia, Egressy Ákos — amikor Miskolcra érkezett vendégszerepelni — felkérte, hogy lépjen fel vele. Ölben vitték fel a színpadra, ahol 75 évesen eljátszotta élete utolsó szerepét, egy apáca fejedelemasszonyt. A szemtanúk szerint nagy lelkesedéssel formálta szerepét, és játékával mindenkit csodálatba ejtett. Ekkor utoljára. 1872-ben halt meg, egyszerű tölgyfa koporsóban temették el a Szent Anna sírkertben. 1921-ben a hálásabb utókor végre méltóbb sírhelyről gondoskodott. Az első magyar operaénekesnő emlékét városunkban szobor, utca és Hunyadi utcai házán emléktábla őrzi.

Nagy Attila
történész

További hírek

Olvasnivaló

Programok