Ugrás a tartalomra

Miskolcon hív kalandra Pál Dénes

Létrehozva
Vadonatúj esttel készül november 23-án Pál Dénes, amelyen nem csak zenei kalandokra hívja rajongóit. Az énekes különleges kikapcsolódást ígér azoknak, akik szívesen vesznek részt egy izgalmas időutazásban a Művészetek Házában, és betekintést enged életébe azokon a dalokon keresztül, amelyekhez szép vagy éppen keserédes emlékek fűzik.
Kép

Az énekes csokorba szedte és újragondolta azokat a dalokat, amelyek élete és pályája során fontossá váltak számára. Zenekarával új, lendületes és fiatalos hangzást adnak az örökérvényű slágereknek, élvezhetővé téve azokat minden korosztály számára. A koncert programjában helyet kapnak a legnagyobb magyar előadók, Szécsi Pál, Cserháti Zsuzsa és sok más legenda dalai emlékekkel, sztorikkal fűszerezve olyan formában, ahogyan azt csak Dénestől hallhatja a közönség. Dénes elárulta, a legnagyobb kedvenceit a szüleinek, nagyszüleinek és keresztapjának köszönheti.

Dénes nem csak az otthonról hozott értékeket porolta le, hanem a dalokat is, amelyeket teljesen új, 2019-ben is élvezhető köntösbe öltöztettek zenekarával. Tolmácsolásukban Szécsi Pál, Hofi Géza, vagy éppen Cserháti Zsuzsa örökérvényű slágerei a fiatalabb generáció számára is élvezhetővé válnak.

Ez is érdekelhet

Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.
Húsvéti Kavalkád a Szent István téren
SzabadidőMiskolc
Színes, egész napos programokkal várják a családokat húsvétvasárnap a miskolci Szent István téren. A Húsvéti Kavalkád Miskolcon keretében koncertek, gyermekműsorok és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.
Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.