Ugrás a tartalomra

Miskolcon zárult a Közösségi Értékvédelmi Konzultáció

Létrehozva
A program részleteiről a konzultáció utolsó állomásán Latorcai Csaba közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közigazgatás vezetőit, az országgyűlési képviselőket és a települések polgármestereit. 
Kép
Fotók: Miskolci Egyetem / Végh Csaba

Ahogy az ismert – s miképp azt a hétfő délutáni eseményen Alakszai Zoltán is felidézte – azt követően indított a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Közösségi Értékvédelmi Konzultáció címmel fórumsorozatot, hogy Orbán Viktor miniszterelnök február 22-i évértékelőjében felvetette a kérdést, hogy a közösségi értékek védelme érdekében szabályozási lehetőséget kellene biztosítani az önkormányzatok számára, amiben a helyi közösségek értékeit, hagyományait és társadalmi összetételét tudnák helyben szabályozni.

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei főispán szerint nem csupán globálisan és országos léptékben lényeges, hogy meghatározzuk, milyen keretek között szeretnénk élni, hanem már a települések szintjén is, amennyiben a rendelkezésükre álló vonatkozó alkotmányos garanciákkal és jogokkal élhetnek majd a városok és a falvak.

Kép

Ér kitenni a "MEGTELT"-táblát

A Miskolcon tartott tanácskozáson a vármegyei polgármesterek, önkormányzati és kormányhivatali képviselők, valamint országgyűlési képviselők vettek részt. A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, valamint a kormány célkitűzéseit közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes ismertette a Miskolci Egyetem Díszaulájában összegyűltekkel. Az egyeztetés témája summázva tehát a települések önvédelemhez való joga volt.

Latorcai Csaba kifejtette: a helyi önazonosság védelméről szóló törvény célja, hogy ha egy közösség úgy érzi, már nem tud több beköltözőt befogadni, tehessen az alkotmányos rendnek megfelelő lépéseket ennek megakadályozására. Mint mondta, lehetőséget teremtenének arra az önkormányzatoknak, hogy azt mondhassák, azok, akik otthonuknak választanak egy települést, vegyenek részt a hagyományok átörökítésében, hordozzák a közösség érdekeit és vallják ők is azokat az értékeket magukénak, amik az adott közösség sajátosságai közé tartoznak.

Hozzátette, mindennek első lépéseként az Alaptörvényben nyilvánítanák ki a települések és helyi közösségek önazonossághoz való jogát, amit a rögzített alapelvekkel összhangban lehetne majd gyakorolni – hátrányos megkülönböztetés nélkül! Mindezen felül pedig lehetőséget adnának az önkormányzatoknak arra is, hogy adott esetben korlátozzák a településre beköltözőket.

Kép

Ürülünk

A politikus rámutatott, az egyes városok és falvak értékei nem csupán az önazonosság megélésében nélkülözhetetlenek, hanem olyan versenyképességi tényezők is, melyekre a gazdasági fejlettséget is alapozni lehet – egyúttal régiónk komoly kihívásaként nevezte meg az elvándorlást, ami a Mezőkövesdi Járástól eltekintve a vármegyét egységesen, drámai mértékben sújtja az általa bemutatott 2023-as adatok fényében.

Latorcai Csaba a felgyorsult agglomerációs folyamatok és a fokozódó elnéptelenedési tendenciák kapcsán vezette le, milyen támaszt jelentene az új törvény az ingatlanok értékállóságának megőrzésében. A több mint kétszáz vármegyei polgármester közül jó páran szólaltak fel a kormányzati ismertetőt követően, de megtették észrevételeiket az országgyűlési képviselők is – köztük a borsodi I-es számú körzet részéről Csöbör Katalin –, hogy azok minél hatékonyabban épüljenek be a döntéshozatalba.

Kép

Az államtitkár végezetül leszögezte: a készülő törvény nem jár kötelezettséggel a települések irányába, vagyis a helyi képviselő-testület szabadon dönthet arról, hogy alkalmazza-e ezeket a lehetőségeket. A Közösségi Értékvédelmi Konzultáció országos fórumsorozata ezzel le is zárult, rövidesen egyeztetik és összesítik a fórumon felmerülő problémákat, megoldási javaslatokat, majd várhatóan még márciusban benyújtják az országgyűlés elé a törvényjavaslatot.

Ez is érdekelhet

Pilz Olivér
Pilz Olivér a Miskolci Tankerületi Központ vezetője
Miskolc
A Herman Ottó Gimnázium korábbi igazgatóhelyettese, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, Pilz Olivér nyerte a Miskolci Tankerületi Központ igazgatói pályázatát.
Képgaléria
Régiségvásár
192 vásár, több mint két évtized, egy miskolci hagyomány: a Miskolci Régiségvásár története folytatódik
MiskolcSzabadidő
Egy helyi kezdeményezésként indult 2003-ban, mára pedig Miskolc egyik ismert és kedvelt hagyományává vált a Régiségvásár. A több mint két évtizedes történetről, a kulisszák mögötti munkáról, a vásár városi jelentőségéről és a jövő terveiről beszélgettünk a szervezővel.
Az Uitz Béla utca - Csengey Gusztáv utca kereszteződésében karbantartási munkálatok és jelzőlámpa csere miatt várhatóan péntekig nem működnek a jelzőlámpák. Forrás: Google Maps
Nem működnek a jelzőlámpák az Uitz Béla utcánál, félpályás korlátozás a Dayka Gábor utcában
Miskolc
Több ponton is munkálatok és forgalomkorlátozások nehezítik a közlekedést Miskolcon november 3-án.
MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár
Hangosabb lehet az égbolt a következő napokban Miskolc felett
Miskolc
A Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülődandár közösségi oldalán lakossági közleményt adott ki.