Ugrás a tartalomra

Miskolcra értek a csíksomlyói zarándokok

Létrehozva
Negyvennapos zarándoktúrájuk részeként Miskolcra is ellátogatott az a csoport, amelynek úticélja a csíksomlyói búcsú. A Városházán tett látogatásuk során Veres Pál polgármester látta őket vendégül.

Budapestről, gyalog indult el Mária útra az a zarándokcsapat, amelynek nyolc tagja ma a miskolci városházára látogatott. Egy régi hagyományról van szó, amely az eltelt két évben a koronavírus-világjárvány miatt megszakadt, azonban most folytatódik.

Preview Image
Képgalériánk a zarándokok látogatásáról; Fotók: Mocsári László

A 40 kilométeres túra során több települést meglátogatnak, ahol megpihennek, illetve imakéréseket gyűjtenek, amelyeket magukkal visznek Csíksomlyóra. Arra is kitértek, hogy amennyiben túl személyes lenne a kérés, elmondhatják azt a velük utazó kiskeresztnek, amelyet ugyancsak magukkal visznek Erdélybe, ahol majd elégetnek.

A miskolci Városházán Veres Pál polgármester fogadta őket. Köszöntőjében elmondta, úgy gondolja, hogy világnézettől, vallási irányzattól függetlenül minden magyar embernek el kell egyszer jutnia a csíksomlyói búcsúba.

Kép
Úton a miskolci könyörgés is

„Ez nem csak hit, hanem a magyarságunkban való megerősödés, ami megtisztulást is eredményezhet” – mint fogalmazott. Sokaknak nincsen lehetősége elzarándokolni Erdélybe, ugyanakkor az üzenetek közvetítésével, a zarándokokon keresztül ők is szólhatnak a Szűzanyához.

„Arra kérem Önöket, tegyék meg azt, hogy egy könyörgéssel vagy imával kérjék Máriát arra: segítse nemzetünket, hazánkat és Miskolc városát” – zárta Veres Pál, majd a város nevében könyörgést tartalmazó szalagot tűzött a zarándokok vándorbotjára, menetlevelükbe pedig bekerült Miskolc város hivatalos pecsétje.

Ez is érdekelhet

Újabb előadást tartanak a Miskolci Zsidó Múzeumban
EgyházMiskolc
A Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör következő előadását január 22-én, csütörtökön tartják 17 órától.
A Megváltó születését ünnepelték a Belvárosi református templomban is
Egyház
A református hagyományokhoz híven december 25-én, 10 órakor tartottak karácsonyi istentiszteletet Miskolcon, a Belvárosi református templomban.
Képgaléria
Éjféli mise
Csendből születő ünnep – ilyen volt a szentmise a Mindszenti templomban
EgyházMiskolc
December 25-ére virradó éjszaka a szentesti szertartások Miskolcon is sokakat hívtak közös imádságra és elcsendesedésre.
Regeneráció az ünnepek alatt – Krisztus szelíd, mégis határozott szeretete
EgyházMiskolcBelföldVilág
Gerlai Pál evangélikus esperes ünnepi gondolatai.