Ugrás a tartalomra

Miskolcra látogatott Bródy János

Létrehozva
Az énekes, dalszerző Fedor Vilmos vendégeként járta végig Miskolc nevezetességeit. Bródy János felmenői több generáción keresztül éltek a városban, mielőtt dédapja Budapestre költözött. 
Kép
Fotók: Horváth Csongor

A miskolci levéltárban indította pénteki napját Bródy János. Az énekes, zeneszerző egy teljes napot töltött a városban Fedor Vilmos, kultúráért felelős polgármesteri megbízott vendégeként. A levéltárban különböző dokumentumokkal, nyilvántartásokkal várták a művészt, akiről kiderült, miskolci gyökerei vannak. 
- Ez az 1858-as lakcímnyilvántartás gyakorlatilag egy névjegyzék Miskolc lakosairól. A 2778-as számú háznál található meg Bródy Dániel, felesége Bródy Rozália – mutatta Kis József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár igazgatatója az okmányt Bródy Jánosnak, miszerint ükszülei még Miskolcon éltek. A Széchenyi utcáról nyíló egyik árkádos közben volt lakásuk, míg 1877-ben Budapestre nem költöztek az akkor már fiatal felnőtt Sámuellel, az énekes dédapjával. 

Kép

 - A családom, a gyökereim miskolciak. Kétség kívül bizonyítást nyert – jelentette ki Bródy János. A levéltár igazgatója egy füzetet ajándékozott az énekesnek, amiben a felmenőiről szóló feljegyzéseket gyűjtötte össze. A levéltárban egy 1973-as dokumentum is előkerült, miszerint az Bródy János ellen eljárás indult egy miskolci koncertje után. 
- A rendezők engem kértek föl a vége felé, hogy köszönjem meg a közreműködőknek a jelenlétet, és én megköszöntem a rendfenntartóknak is, csak úgy tűnik, hogy olyan szavakat használtam, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy velem szemben kvázi egy ilyen koncepciós pert indítsanak – idézte fel az esetet a dalszerző. 
 

Kép


A művész a Deszkatemplomhoz is ellátogatott. Az 1997-es pusztító tűz után ugyanis Bródy és társai adtak jótékonysági koncertet, aminek a teljes összegét a károk helyreállítására fordították. Az énekes már többször járt Miskolcon, de pénteken alkalma nyílt jobban megismernie a várost. 
 - Fedor Vili meghívására vagyok itt, aki megmutatja nekem Miskolc szépségeit. Nem mintha én ezt eddig nem ismertem volna, mert nagyon sokszor jártam itt Miskolcon, de Vili egy igazi lokálpatrióta és olyan dolgokat is tud nekem mutatni, amit magamtól nem értem volna el – fogalmazott. -  Különös nagy ajándék, hogy itt a miskolci levéltárban olyan családi dokumentumokat kutattak fel ebből az alkalomból, ami sok kérdésre választ ad – tette hozzá Bródy János. 

Kép

Az énekes a húsz év után Fedor Vilmos által újraindított Vendégségben Miskolcon előadássorozat vendégeként érkezett Miskolcra.
- Mind az embereknek, mind a meghívottaknak tetszik a programsorozat. Azt gondolom, hogy ez mindig aktuális lesz – most már én is beláttam, mert Miskolc értékéről még mindig nagyon keveset tud az ország – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Fedor Vilmos. 

Bródy János látogatását egy közönségtalálkozóval zárják, ami 18 órakor kezdődik a Tudomány és Technika Házában. A közönség először itt láthatja az énekesről most készült portréfilmet, amit Budapesten a következő héten mutatnak be. A találkozóról készült teljes anyagot a Miskolci Televízió október 20-án, csütörtökön sugározza két részletben, 18:25, illetve, 19:25 perctől.
 

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.