Ugrás a tartalomra

Miskolcról ment Budaörsre szülni, de meghalt az otthon született baba

borsonline.hu
Utoljára módosítva
2021. május 07. péntek 14:22
Életét vesztette az a csecsemő, akinek az anyja közvetlenül a szülés előtt 200 kilométert vezetett az általa korábban megbízott bábához.

Csilla és élete párja néhány napja még fürdött a boldogságban. Berendezték az új­szülött fogadására alkalmas gyerekszobát, és készen álltak a kisfiuk fogadására. Az asszonyt mindenben támogatta a kedvese, és önfeledten készültek életük megváltozására. Az egész rokonság vidáman várta a kisgyermek érkezését, ám szerdán futótűzként terjedt köztük a hír: Csilla babája meghalt.

A Bors megbízható forrásból származó információi szerint a Miskolcon lakó 35 éves nőnél szerda hajnali 4 órakor jelentkeztek a szülési fájások. Azonnal értesítette az általa előre megbízott két bábát (végzettségük szerint szülésznők, szemben a dúlákkal, akik ún. segítő társak, jellemzően az intézményi szülés során kísérik az anyát), akik igyekeztek őt megnyugtatni, hogy minden rendben lesz. Akkor még nem is volt okuk arra, hogy bajt gyanítsanak. A kismama 5 óra körül beült az autóba, és a 200 kilométerre levő Budaörsig ment, ahol már várták a segédek.

Amikor Csilla megérkezett, lefektették egy kényelmes ágyra. Néhány órával később, délelőtt fél 10-kor, a második tolófájásra világra jött a gyermek. Mivel az újszülött nem sírt fel, már rosszat sejtettek. Az ilyenkor szokásos eljárást alkalmazva a bábák igyekeztek a babát a várt reakcióra sarkallni, de kudarcot vallottak. Ekkor értesítették az egyik koraszülöttmentésre szakosodott cé­get. A szolgálat természetesen ki is vonult a helyszínre, de már csak a kisfiú halálának beálltát tudták megállapítani.

Ekkor vált világossá, hogy most már csak az anyán lehet segíteni. Hozzá riasztották az Országos Mentőszolgálatot. A gyászoló, sok­kos állapotban levő kismamát be is szállították az egyik fővárosi kórház szülészetére, ahol megkapta az alapvető ellátást. Csütörtök délutánra haza is engedték.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a Borsnak elmondta: ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt. A nyomozók szakértők bevonásával keresik a vá­laszt többek között arra a kérdésre, hogy kórházi körülmények között megmenthették volna-e a kisfiú életét, illetve pontosan mi okozta a gyermek halálát.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke