Ugrás a tartalomra

Mokrai: nem épült új parkoló a Holding udvaron

Létrehozva
A Velünk a Város politikusa képtelenségnek nevezte, hogy magánparkolók létesültek volna a Petőfi utcán, mivel az ingatlan önkormányzati tulajdonban van.
Kép

„Nem igaz, hogy közpénzből magánparkolók épültek a Miskolc Holdingnak otthont adó Petőfi utca 1-3 szám alatt található épületegyüttes udvarán, és ezt a bárki számára elérhető tulajdoni lap is bizonyítja” – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Mokrai Mihály, a Velünk a Város önkormányzati képviselője. 

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az ominózus kijelentést Hollósy András, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője tette, aki úgy vélekedett, az újonnan épült parkolók a holding vezetőinek épültek. 

- A kérdéses ingatlan tulajdonosa Miskolc Megyei Jogú Város önkormányzata, tehát hamis az állítás, hogy magántulajdonban lenne a pakoló. A városi tulajdonban lévő ingatlan az előző városvezetés idején lett bérbe adva a Miskolc Holdingnak, a társaság pedig bérleti díjat fizet érte – mondta.

Ráadásul a terület korábban is parkoló volt és ugyanannyi parkolóhely van az udvaron, mint korábban volt.

Kép
Mokrai Mihály - Fotó: Juhász Ákos


- Rekonstrukció valóban történt: a zúzalékos parkolók vékony aszfaltborítást kaptak. Ez a teljes terület húsz százalékát jelenti egyébként. A burkolati jelek is újra lettek festve, de az aszfaltszőnyeg állapotán látható, ez a parkoló bizony egyáltalán nem új – tette hozzá Mokrai Mihály. 

A politikus visszautasította, hogy a parkoló felújítása titokban történt volna, hiszen „a kérdéses ingatlan a város főtere és egy négysávos, forgalmas út mellett van, a kerítésen át jól látni, mi történik az udvaron”.

- Jó lenne, ha a Fidesz KDNP képviselői hagynák boldogulni az embereket, akik szeretett városukban élnek és budapesti kertvárosokból nem osztogatnának tanácsot – zárta gondolatait Mokrai Mihály.

Kép

Ez is érdekelhet

Jégcsarnok
Pályaválasztói jogot cseréltek
MiskolcSport
Rövid időn belül immáron harmadszor változik a DVTK Jegesmedvék Erste ligás hokicsapata fellépésének helyszíne, vagy kezdési időpontja.
Eperjes Károly
A szent és szabad művészet lesz a vendég a TTH-ban
MiskolcKultúraSzabadidő
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” című zenés irodalmi esttel vendégszerepel Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Négyessy Katalin gordonkaművész november harmadikán Miskolcon a Tudomány és Technika Háza színpadán.
Képgaléria
1956-os megemlékezés a Petőfi téren
Tóth-Szántai József: 1956 lángja nem aludhat ki!
Miskolc
Miskolc első embere október 23-ai beszédében, a Petőfi téren arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956-ra emlékezve nemcsak a mártírokra, hanem az egész nemzet szenvedésére emlékezünk kell.
A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.