Ugrás a tartalomra

Most úgy tűnik, csütörtök éjfélig tart a hőségriasztás

Létrehozva
A tisztifőorvos még augusztus 24-én adta ki a riasztást és az utóbbi hetekben párszor meg kellett azt hosszabbítani. 
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Ismét meghosszabította az augusztus 24-én (szombat) 00:00-tól kiadott II. fokú hőségriasztást az orszáfos tisztifőorvos, az új időpont szeptember 5. éjfél - írja közleményében hétfőn a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya.

Amint fogalmaznak, a forróság elől enyhülést keresőknek párakapuk segítenek a Centrum Áruháznál és a Szent István téren. Felhívják a figyelmet arra, hogy a nagy melegben fogyasszunk több folyadékot, lehetőség szerint tiszta vizet. Érdemes kerülni a kávé, az alkohol és a magas koffein- és cukortartalmú üdítők és zsíros ételek fogyasztását. A bőr védelméről sem szabad megfeledkezni, Az UV sugárzás okozta leégés ellen naptejjel és világos, jól szellőző bő ruházattal lehet a leghatékonyabban védekezni.

A Hungaromet előrejelzése szerint egyébként nagyjából ilyen idő várható a következő napokban:

Hétfőn sok napsütésre lehet számítani a kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Csapadék az ország legnagyobb részén nem várható, legfeljebb egy-egy zápor, zivatar alakulhat ki, nagyobb eséllyel az északi és nyugati tájakon. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz, a legmagasabb nappali hőmérséklet 32-36 fok között várható.

Kedden a kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett szintén napos időre lehet számítani, csapadék nem valószínű. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. Hajnalban a hőmérséklet általában 16-22 fok között alakul, de a hidegre hajlamos részeken néhány fokkal hűvösebb lehet. Délután 32-37 fok várható.

Szerdán is napos időre van kilátás gomoly- és fátyolfelhőkkel. Csapadék általában nem valószínű, csak kevés helyen lehet zápor, zivatar. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. Hajnalban a hőmérséklet jellemzően 17-23 fok között várható, de a hidegre hajlamos tájakon néhány fokkal hűvösebb lesz. A csúcsérték 32-37 fok között alakul.

Csütörtökön is napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. Csapadék általában nem valószínű, csak kevés helyen lehet zápor, zivatar. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. Hajnalban jellemzően 17-23 fok közötti hőmérsékletre lehet számítani, de a hidegre hajlamos vidékeken néhány fokkal hűvösebb lehet. A maximum 31-37 fok között alakul.

Pénteken is napos idő várható gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel, néhol előfordulhat zápor, zivatar. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. Hajnalban a hőmérséklet általában 17-23 fok között alakul, de a hidegre hajlamos tájakon néhány fokkal hűvösebb lesz. A csúcsérték 30-35 fok között valószínű.

Szombaton is napos időre kell számítani, gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel, néhol lehet zápor, zivatar. A légmozgás mérsékelt marad. Hajnalban a hőmérséklet nagyrészt 17-22 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken néhány fokkal hűvösebb lehet. Délután 29-34 fok várható.

Vasárnap is napos idő valószínű gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel. Néhol kialakulhat zápor, zivatar. A légmozgás mérsékelt marad. Hajnalban a hőmérséklet többnyire 17 és 22 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken néhány fokkal hűvösebb lehet. A maximum 29 és 34 fok között alakul.
 

Ez is érdekelhet

Erősen felhős idő valószínű szombaton, kisebb záporokkal
BelföldKörnyezet
Az ország keleti részében erősen felhős, vagy borult lesz az ég és kisebb eső, zápor is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 Celsius-fok között alakul.
NépKERTI SPORTparty
Keletre hidegörvény érkezik pénteken
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nagy csapadékra továbbra sincs kilátás, sőt pénteken összességében több napsütésre számíthatunk - kivéve keleten. A maximum-hőmérséklet az ilyenkor szokásosnak nagyjából megfelelően alakul.
Sok napsütésre számíthatunk csütörtökön, de záporok előfordulhatnak
BelföldKörnyezet
Napsütéses csütörtök vár ránk, esetenként záporokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Késő estére akár 1 Celsius-fokig hűlhet le a levegő.
minap indító
Sok napsütés várható szerda reggel, némi felhővel
BelföldKörnyezet
A szakadozott felhőtakaró délkelet felé halad, azért több órás napsütés várható, széllel. Gyenge zápor is előfordulhat.