Ugrás a tartalomra

A Munkásmozgalmi emlékműnél koszorúzott a Munkáspárt

Létrehozva
A Csanyik-völgyben található Munkásmozgalmi emlékműnél tartott megemlékezést vasárnap a Munkáspárt miskolci szervezete. 
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Fülöp Józsefné, a szervezet elnöke beszédében leszögezte, a munka ünnepe a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepnap, melyet a legtöbb országban május 1-jén ünnepelnek. 

A Munkáspárt miskolci elnöke úgy vélekedett, a szocializmus évtizedeiben május 1-je gondtalan ünnepé vált. „Nem kellett harcolni munkahelyekért, hanem mindenki dolgozott. Az oktatás, az egészségügy ingyenes volt, az emberek biztonságban éltek. A rendszerváltás után egy ideig ezen a napon a szakszervezetek, sőt az MSZP is szervezett felvonulást Budapesten, 2016-ra azonban mindkettő elhalt. Az Andrássy úton a hagyományokat őrizve egyedül a Munkáspárt vonult fel ma is – mondta Fülöp Józsefné, hozzátéve: ezeket a hagyományokat Miskolcon is csak pártjuk ünnepli, mert bár a pártok most is képviseltették magukat a Csanyikban, a Munkásmozgalmi emlékműnél ma már csak ők koszorúznak.

Kép
Fülöp Józsefné, a Munkáspárt miskolci szervezetének elnöke


- Régen a város együtt ünnepelt itt, sajnos mára már a Majális parkba is kevesebben jönnek ki, a városban manapság több helyszínen szerveznek ilyenkor hasonló programokat, továbbra sincs összefogás, közösen még ünnepelni sem tudunk – tette hozzá Fülöp Józsefné, aki ezután a kormánypártokat és az ellenzéket is bírálta. 

- A kapitalizmusban kis különbséget leszámítva mindegy, hogy melyik tőkéscsoport alkotja a kormányt. A tőkéskormányok nem abban különböznek, hogy a dolgozókhoz hogyan viszonyulnak, hanem, hogy kik a barátaik és hatalomra jutva kinek adnak nagyobb szeletet a tortából. A tőke ellen most sem folyt nagyobb csata, és ennek mi, dolgozók fizetjük meg az árát. Velünk akarják például a háború árát is megfizettetni, ennek hatásait már most is érezzük – jelentette ki a Munkáspárt helyi szervezetének elnöke, aki úgy fogalmazott, ez a háború nem más, mint a neoliberalizmus háborúja a szocializmus ellen. Fülöp Józsefné végül a háború befejezésére szólította fel a feleket. 

Kép


Az esemény végén a Munkáspárt helyi politikusai megkoszorúzták a Munkásmozgalmi emlékművet. 

Ez is érdekelhet

Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.