Ugrás a tartalomra

Művészettel nevelnek – táncfesztivált rendeznek Miskolcon

Kujan István
Utoljára módosítva
2022. február 25. péntek 10:36
Négy vidéki helyszínen, köztük március 5-én Miskolcon rendezik meg az Országos Táncművészeti Fesztivál regionális elődöntőit.

A Táncpedagógusok Országos Szövetsége idén harmincegyedik alkalommal rendezi meg az Országos Táncművészeti Fesztivált, a vidéki elődöntőknek Miskolc, Oroszlány, Szekszárd és Makó ad otthont. A korcsoportos döntőket májusban rendezik meg, az ezeken eredményesen szereplő táncegyüttesek májusban Budapesten találkoznak majd újra, ahol három szombaton át az Erzsébetligeti Színház ad otthont a XXXI. Országos Táncművészeti Fesztivál döntőinek.

A fesztivál résztvevői a klasszikus balett, a karaktertánc, a mozdulatművészet, a társastánc, a modern tánc, a modern balett, a kortárs tánc, a jazz-tánc és a hip-hop műfajában nevezhetnek szóló, duett és csoportos produkciókkal, összesen négy korcsoportban (gyermek, junior, ifjúsági, felnőtt).

Az első elődöntő március 5-én lesz Miskolcon, közel tíz tánciskola vesz részt a megméretésen. Ezt követi 19-én az oroszlányi, 26-án a szekszárdi, majd április 9-én a makói megmérettetés (utóbbi három előválogatóra még tart a jelentkezés, Miskolcon 20-án már lezárult).

A szervező Táncpedagógusok Országos Szövetsége 1990 óta mintegy ernyőszervezetként öleli fel a magyar egyetemes amatőr táncos szakmához tartozó pedagógusokat, segítve az amatőr táncegyütteseket működési problémáik megoldásában, különös figyelmet szentelve szakmai fejlesztésükre és érdekeik védelmére.

Az országos szövetség fesztiválrendszerének egyik legfontosabb eleme, hogy minden versenynap végén az összes bemutatott produkcióról véleményt, építő jellegű kritikát mond a zsűri. Ezek a szakmai tanácsok, ötletek, koreográfiai és pedagógiai javaslatok tovább segítik a táncpedagógusok, koreográfusok, együttesek szakmai fejlődését, támogatva a minél magasabb szintre jutás lehetőségét.

„30 évvel ezelőtt tettem le a voksom az egyetemes táncművészet amatőr mozgalma mellett – elevenítette fel Török Jolán, a Táncpedagógusok Országos Szövetségét életre hívó Harangozó Gyula- és Bánffy Miklós-díjas díjas táncművész, színházigazgató. – Nagyon fontosnak tartom, hogy szakmai fesztiválokon, továbbképzéseken keresztül képviseljük és támogassuk az egyesületeket, segítve elsősorban a gyermekek és az ifjúság művészeti nevelését, a lehető legmagasabb minőségre törekedve. Mondhatnám így is: kiemelt célunk a gyermekek és az ifjúság művészeti nevelése – művészettel”.

A regionális elődöntők időpontja és helyszínei:
Március 5. - Miskolc, Ady Endre Művelődési Központ
Március 19. - Oroszlány, Kölcsey Ferenc Művelődési Központ
Március 26. - Szekszárd, Babits Babits Mihály Kulturális Központ
Április 9. - Makó, Hagymaház Kulturális és Művelődési Központ

Miskolcon fellép:

Primavera Balettegyüttes (Nyíregyháza)
eLTE Best Dance Company (Miskolc)
EKKE Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet (Eger)
Miskolcz-Revital TSE (Miskolc)
Grande Dance Tánc- és Mozgásstúdió (Miskolc)
Diósgyőri Jazz Tánc Klub (Miskolc)
Flash Tánc Stúdió (Kazincbarcika)
Kreadance Tánciskola (Budapest)
Grand Jeté Tánccsoport (Miskolc)

A szakmai zsűri tagjai:

Földi Béla, Harangozó Gyula díjas táncművész, koreográfus, a Budapest Táncszínház igazgatója
Szalay Tamás, Bánffy Miklós díjas, életműdíjas, Lovagkereszt kitüntetett táncművész, koreográfus, a Táncpedagógusok Országos Szövetsége alelnöke
Molnár Krisztina, nívó- és életműdíjas táncpedagógus, szakíró
Szollás Erzsébet, Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett, nívó- és életműdíjas táncpedagógus
Pallai Zsolt Szabolcs, moderntánc-pedagógus, a Főnix TSE művészeti vezetője.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!