Ugrás a tartalomra

Nagyfelbontású finompor-monitoring rendszer épül ki Miskolcon

Létrehozva
A LIFE IP HungAIRy program célja a levegőminőség folyamatos vizsgálata Miskolc különböző városrészeiben, annak feltárása, hogy hogyan alakulnak ki a szmoghelyzetek, a lakosság tájékoztatása, illetve a szennyezés-csökkentési intézkedések megalapozása.
Kép

Veres Pál polgármester már a kampányban is arról beszélt, hogy olyan Nagy-Miskolcot szeretne, ahol mindenkinek jár a tiszta levegő, ezért azt ígérte, hogy a Miskolci Egyetemmel közösen nyilvános mérőrendszert építenek ki a város egész területén. Az ígéretet pedig ez alkalommal is tett követte, és már meg is indult a munka.

– Miskolc légszennyezettsége általában a hírekben szerepel. Jelen pillanatban Miskolcon három mérőpont van – nyilatkozta portálunknak Veres Pál. Mint mondta, azt szeretnék, ha egyrészt javulna Miskolc levegőjének minősége, másrészt, ha a miskolciak naprakész információkat kapnának a levegő minőségéről akár egy honlapon, akár applikáción keresztül.

A monitoring rendszert 60 kisméretű adatgyűjtő egység telepítésével alakítják ki, amelyek többségét a Miskolc Holdinggal együttműködve a városi kamerarendszer végpontjain helyezik el. Az adatok egy központi adatbázisba kerülnek, a szennyezettségről a város honlapján keresztül, illetve egy telefonos applikáció segítségével tájékozódhat a lakosság. „Így tudnánk egy olyan teljes képet alkotni a város levegőjének helyzetéről, amely nyomán megfelelően tudnánk intézkedni, amennyiben szükséges” – tette hozzá a polgármester.

Kép

A rendszer 2021-től működik majd, a projekt Magyarországon egyedülálló, mintaértékű kezdeményezés, amelyet a Miskolci Egyetem mások mellett az önkormányzattal együttműködve valósít meg.

Miskolcon és a környező településeken nemrég ismét szmogriadót kellett elrendelni, ezért is különösen fontos, hogy ezen a téren lépjen a város. A levegő minőségének monitorozása ugyanis különösen fontos a lakosság egészségének megőrzése érdekében és azért, hogy Veres Pál ígéretéhez híven Nagy-Miskolc végre egy tisztább levegőjű, és valóban zöld, virágzó város lehessen. 

A program keretében konferenciát szervez az Önkormányzat, melyet egy szakmai fórum is követ. A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet a varosepites@miskolc.hu email címen tehetnek meg az érdeklődők, 2020. február 15-ig.

A konferencia időpontja: 2020.02.18. 11 óra.

A konferencia helyszíne: Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közgyűlési terme.

Ez is érdekelhet

Sarlós Boldogasszonnyal kezdődött az aratás
MiskolcEgyház
Az áldott állapotban lévő Szűz Mária és az ugyancsak állapotos Erzsébet találkozásáról emlékezik meg Sarlós Boldogasszony ünnepe.
Szombaton több 20-as autóbusz érinti majd az Egyetemvárost
MiskolcKörnyezet
Gépész évfolyam találkozót tart a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara szombaton - ehhez igazodik a 20-as busz menetrendje is.
Képgaléria
Sokszor láthatatlanul, de annál elkötelezettebben dolgoznak Miskolcért
Miskolc
Tizennyolc köztisztviselőt tüntettek ki szerdán, a miskolci Városházán a köztisztviselők napja alkalmából.
Képgaléria
Perecesen folytatódott a zúzalékos utak javítása
Miskolc
A program még májusban indult el Miskolcon, az első ütem Perecesen zárul. A mintegy egy kilométer hosszúságú útszakaszon összesen 30 tonna zúzalékot terítettek el. A cél az, hogy az ott élők és a telektulajdonosok számára biztosított legyen a biztonságos és akadálymentes.