Nagyobb ajándékot adtak, mint kaptak a Symphonia Alapítvány növendékei a városházán
Az önkormányzat hagyományos cipősdoboz akciója keretében megajándékozta a Symphonia Alapítvány növendékeit december 17-én, kedd délelőtt a városházán. Az alapítvány két miskolci iskolájából érkeztek gyerekek, akik cserébe koncertet adtak „Karácsonyi varázslat” címmel, énekléssel, tánccal, furulyaszóval, vonós és rendhagyó ütő hangszerekkel.
„A mai nap különleges. A városházán minden évben cipősdoboz akció keretében gyűjtünk hátrányos helyzetű gyerekeknek. Amikor összegyűlnek a csomagok, akkor kiválasztunk egy-egy intézményt, vagy iskolát, akiknek fölajánljuk ezeket az ajándékokat. Az idén a Symphonia Alapítvány növendékeire esett a választásunk. A Martin János Technikum, Szakképző Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskolából érkeztek most hozzánk, ahol fogyatékkal élő gyerekek nevelkednek. Továbbá a Miskolci Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából, ahol hátrányos helyzetű gyerekek tanulnak” – mondta köszöntőjében Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere.
Elárulta, hogy a Symphonia Alapítvány körülbelül három éve tanít a meghívott iskolákban zenét tanáraival, saját hangszereivel. Az idei év pedig rendhagyó, mivel a megajándékozottak most először adnak az ajándékokért cserébe koncertet.
- Korábban dolgoztam már a Symphonia Alapítvánnyal, mint a Martin János Technikum, Szakképző Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola fenntartója és többször hallottam neveltjeiket játszani. Tudom, hogy nagydolog nekik, hogy eljöhetnek a városházára és felléphetnek. Viszont szerintem ők szebb és szívhez szólóbb ajándékot adnak nekünk, mint mi nekik – nyilatkozta stábunknak az alpolgármester.
- Az alapítványt több mind tizenkét évvel ezelőtt hoztuk létre és az ország legnagyobb zeneiskolájává nőttük ki magunkat. 2500 hátrányos helyzetű, elsősorban roma diákunk van, akikkel 120 pedagógus foglalkozik, 30 telephelyen: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, Szolnok környékén és Baranya vármegyében – számolt be riporterünknek Kupper András, a Symphonia Alapítvány elnöke.
Elmondta, hogy nagy megtiszteltetés számukra, hogy a miskolci városházán léphetnek fel növendékeik, akik számára sokat jelent a produkcióik után kapott elismerés.
- Célunk, hogy újfajta zenepedagógiai módszerrel segítsük a gyerekek szocializációját és társadalmi integrációját. Ennek az a lényege, hogy diákjainknak az első perctől kezdve egymásra kell figyelniük és alkalmazkodniuk. Ez azt eredményezi, hogy teljesen másképpen viszonyulnak a társaikhoz és például az utcán az emberekhez – foglalta össze küldetésüket.