Ugrás a tartalomra

NAV-Mobil: ellenőrizze most, be van-e jelentve!

Létrehozva
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mobilappjában, a NAV-Mobilban bárki néhány koppintással ellenőrizheti, hogy munkáltatója a szerződésüknek megfelelően bejelentette-e.

Kép
Fotó: MTI

A lekérdezés mindössze fél percet vesz igénybe, az eredmény azonban mindenki számára fontos: a szabályos foglalkoztatás ugyanis az egészségügyi ellátásnak és a későbbi nyugdíjnak is feltétele – adott tájékoztatást a NAV, sajtóközleményében. 

A NAV-Mobil „Foglalkoztatási adatok” menüpontjában elérhető szolgáltatások hosszú távú biztonságot nyújtanak valamennyi adózónak, hiszen amellett, hogy azonnal láthatóvá válik bármilyen változás a jogviszonyokban, bér- és járulékadatokban, segítségével egy pillanat alatt fény derülhet a szabálytalan foglalkoztatásra is, így mihamarabb rendezhető a jogviszony. 

Külön pontban kontrollálhatók munkáltatónként a jelenleg élő, le nem zárt jogviszonyadatok, egy másik pont szolgál a NAV-nál – a járulékbevallásokból – rendelkezésre álló bér- és járulékadatok ellenőrzésére, valamint egy önálló információs pontban valamennyi kapcsolódó tájékoztató füzet is megtalálható. 

A NAV-Mobil „Foglalkoztatási adatok” szolgáltatásába először KAÜ-azonosítással lehet belépni, ezután beállítható egy jelkód is, amellyel a későbbiekben még gyorsabban hozzáférhető a felület, sőt az erre alkalmas mobilokon ujjlenyomattal vagy arcfelismerővel is használható a lekérdező. 

A rendkívül egyszerű felület amellett, hogy valamennyi munkavállaló számára hasznos, gazdaságfehérítő hatása sem elhanyagolható, hiszen az állampolgári adótudatosság növelésével a jogkövető vállalkozások pozícióját is tovább javítja. 

Az alkalmazásáruházakból letölthető NAV-Mobil ezen kívül számos más funkciót is tartalmaz, lekérdezhető benne az adószámla, egyszerűen befizethető a gépjárműadó, ellenőrizhetők az üzleti partnerek adatai, és sok más hasznos információval, kalkulátorral, adatbázissal segíti az adózást. 

A foglalkoztatási adatok lekérdezése lépésről lépésre ITT tekinthető meg. 

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.