Ugrás a tartalomra

Négy nap alatt, hét bűncselekmény

Létrehozva
A járőrök elfogták azt a férfit, aki négy nap alatt hét edelényi ingatlanba hatolt be és tulajdonított el onnan különböző használati tárgyakat.

Kép
fotó: police.hu

Az Edelényi Rendőrkapitányság kifosztás és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 19 éves helyi férfival szemben.

Az edelényi járőrök lakossági jelzés alapján jelentek meg - 2021. április 14-én az esti órákban - egy helyi családi háznál, ahonnan egy férfi szerszámokat akart eltulajdonítani, de cselekménye közben megzavarták, így elmenekült.

A rendőrök azonnal megkezdték az elkövető felkutatását, amely közben újabb bűncselekményről érkezett bejelentés. Ezen esetben egy ismeretlen személy tört be egy családi házba és az alvó házigazda mellől eltulajdonította mobiltelefonját, illetve cigarettáját.

A járőrök itt is a helyszínre siettek, majd rövid adatgyűjtést követően öt percen belül igazoltattak egy közeli utcában gyalogló férfi, akinél megtalálták az eltulajdonított tárgyakat.

A rendőrségre előállított férfi kihallgatása során elismerte a két bűncselekmény elkövetését, illetve további öt – 2021. április 11-e és 14-e közötti – lopásról is beszámolt, amelyek során helyi ingatlanokból és azok udvarán parkoló nyitott autókból tulajdonított el különböző kéziszerszámokat és elektronikai cikkeket.

Az elkövetőt a nyomozók őrizetbe vették, illetve további vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével kapcsolatban is vizsgálják a férfi esetleges szerepét.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.