Ugrás a tartalomra

Négy villamosbaleset egy hét alatt - körültekintést kér az autósoktól az MVK

Létrehozva
Valamennyi eset abból adódott, hogy az autó vezetője nem győződött meg arról, hogy biztonságosan keresztezheti-e a villamospályát.
Kép
Fotó: MVK Zrt.

Ezen a héten négy olyan baleset is történt, amikor  villamos elé fordult egy személygépkocsi, ezért az MVK nagyobb figyelmet kér az autósoktól - írja közleményében a közlekedési vállalat.

Személyi sérülés szerencsére nem történt, pedig a villamoson egyszerre akár kétszázan, vagy többen is utazhatnak. Valamennyi eset abból adódott, hogy az autó vezetője nem győződött meg arról, hogy biztonságosan keresztezheti-e a villamospályát. Az ütközés után rövid időre, de az adott útszakaszon minden esetben leállt a villamos közlekedés.

Az MVK eddig is számos alkalommal indított kampányt, készültek foszforeszkáló figyelemfelhívó plakátok, a „villamos kontra autó” balesetekkel érintett néhány kritikus kereszteződésbe forgalombiztonsági eszközök is kikerültek. Az MVK ezúton is azt kéri, hogy az autósok fokozott figyelemmel hajtsanak rá a villamos pályára, hogy elkerülhetők legyenek a hasonló balesetek - zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.