Negyven év egy szószéken

Május 11-én volt negyven éve annak, hogy Szabó Sándor lelkész vezeti a belvárosi református gyülekezetet. Négy évtized hosszú idő, nem is múlt el nyomtalanul a gyülekezet külsőségeit tekintve, és ami fontosabb: belül, lelkileg is megújult. A belvárosi református közösség vezetője nem készült semmiféle ünnepséggel a kerek évfordulóra, mint mondja, „annál puritánabb ember, hogy ünnepeltesse magát”. Abba viszont belement, hogy a Miskolci Napló hasábjain bemutassuk őt és pályáját.

Szabó Sándor 1952-ben született a Hajdú-Bihar megyei a Vértesen. Debrecenben tanult, előbb a Református Kollégium gimnáziumában, később a Debreceni Református Teológiai Akadémián. Két testvére van, legfiatalabb testvére szintén a lelkipásztori hivatást választotta, Debrecenben fejezte be szolgálatát.

Miskolcra 1974-ben, a teológia elvégzését követően került, először segédlelkész lett a püspöki hivatalban. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, akitől három gyermeke született: Eszter, Márton és Zsófia. A belvárosi gyülekezetbe 1981-ben hívták meg lelkipásztornak.

– Az úgy volt, hogy 1981-ben a húsvét utáni vasárnap hívtak el ide bemutatkozó szolgálatra. Emlékszem akkoriban épp felújítás alatt volt a templombelső, így állványok takarásában prédikáltam a gyülekezetnek, amelynek ezt követően kellett dönteni, szeretnének-e engem lelkipásztornak, avagy sem. Az igazsághoz persze hozzátartozik az is, hogy talán nem volt nehéz a döntésük, hiszen a segédlelkészi előéletem okán jól ismertek, akkora már sok személyes baráti, testvéri kapcsolat fűzött ide. Végül is az történt, hogy megválasztottak, és a fellebbezési idő letelte után éppen május 11-ei dátummal állították ki a koncesszát, ami a lelkészi állás elfoglalására szóló tanúsítvány. Csak hálát tudok adni a Jóistennek, hogy negyven éven át egy szószéken, egy gyülekezetben végezhettem a lelkipásztori szolgálatomat – kezdi a visszaemlékezést a lelkész.

Mint mondja, gyülekezetépítői munkáját – amelyet hivatása leképeződésének tekint - meghatározta a rendszerváltozás, melynek előszelét már 1978-79 körüli, skóciai tanulmányaitól fogva megérezte, itt látta először milyen az, amikor a tévénézők előtt, élő egyenesben dől el egy demokratikus választás végeredménye. „Ez volt az az időszak, mikor Margareth Thatcher, az Egyesült Királyság miniszterelnöke, II. János Pál pápa, Ronald Reagan, amerikai elnök és legkésőbb Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó elnöke, szóval ezek a korszakos személyiségek kifejtették tevékenységüket a világpolitikára, ami ahhoz vezetett, hogy – mint minden kelet-európai országban, nálunk is erjedésnek indult az aktuális politikai rendszer. És én ezt már ott, akkor éreztem. Ezzel a tudattal kerültem a belvárosi gyülekezetbe, aminek volt egy időskorú, komoly hitben járó, elkötelezett imádkozó magja és egy ifjúsági, gyermek- istentiszteletekre járó csoport. Ezt a két közösséget kellett párhuzamosan vezetni a kezdetekben”.

Dolgos évtizedek

A fiatalok számára rengeteg programot szerveztek már a nyolcvanas években, aminek köszönhetően egyre többen érdeklődtek a gyülekezeti élet iránt, igazi, nagyságrendi változást azonban a rendszerváltozás hozott, amikor a hittanoktatás az általános iskolákban is elkezdődött. „Ebből a közösségből körülbelül négy-öt lelkipásztor került ki, akik most a hazai református egyházban szolgálnak, ma már ők is középkorúak.”

A gyülekezetépítés nemcsak lelki munkát, hanem tényleges építést, fejlesztést is jelentett a belvárosi gyülekezet életében. Lelkészi munkájának kezdetén még tartott a Kossuth utcai református templom külső-belső felújítása, ezt követően pedig 1984-ben átadták a Kossuth utca 17. szám alatt az egyházkerületi székházat, amely – főként a nagyterem – kiemelten fontos helyszíne volt a gyülekezet közösségépítő rendezvényeinek. A rendszerváltozás után, a kilencvenes években Mészáros István püspök mellett püspöki titkárként is dolgozott. „Itt kaptam feladatul azt, hogy az 1945 után államosított egyházi ingatlanok – így többek között a Lévay József Református Gimnázium Kálvin János utcai épületének - visszavételénél működjek közre. Történetesen a mi egyházközségünk jussa volt a lebontott Bató-ház is, a kárpótlásból kapott pénzből vásároltuk meg a Kossuth utca 15. szám alatti ingatlant, ahová egy ifjúsági missziós központot álmodtunk. A történethez hozzátartozik az is, hogy ekkoriban ért egy hatalmas trauma. Egészségügyi állapotom váratlanul megrendült, és sokáig az is bizonytalan volt, életben maradok-e. Ekkor fogadalmat tettem Istennek, hogyha megtartja az életemet, az ő dicsőségére felépítem ezt a bizonyos központot – meséli Szabó Sándor.

Imái meghallgatásra találtak: a belvárosi gyülekezet vezetője felépült a betegségből, és ígéretét is megtartotta. A Nyilas Misi Házat 2003-ban adták át, és a létesítmény működése újabb lendületet adott a lelkipásztor munkájának. „Ezután ismét a templom rekonstrukciója következett, ami 2006-ban az Eszter harang felújításával kezdődött, 2013-ig pedig kívülről-belülről megújult az egész épület. Most, a szolgálatom végéhez közeledve pedig még sikerült megújítanunk a Palóczy utcai, egykori parókiaépületünket is – teszi hozzá (erről néhány hete részletesen is írtunk lapunkban).

Üzenet haza

Szabó Sándor két év múlva lesz hetvenéves, amikor az egyházi szabályok szerint át kell adnia a stafétát. Amint hozzáteszi, igyekszik erre keveset gondolni, mert aktív emberként tart ettől egy kicsit, hiszen azt sem tudja pontosan, hogyan kell egy lelkésznek visszavonulnia. És bár két évig még biztosan meghallgathatók gondolatai a Kossuth utcai templom szószékéről is, lapunk hasábjain keresztül is üzen a következő nemzedéknek:

– Azt kívánom mindenkinek, hogy tartsák meg az Istennek tett fogadalmukat. Legyen az konfirmáció, házasságkötés és egyéb, az Isten színe előtt tett eskü. Mindenki tartsa meg ezt a fogadalmat, mert a teremtő egyszer számon fogja azokat kérni” – zárta gondolatait Szabó Sándor.