Ugrás a tartalomra

Nem akármilyen gépekkel vonultak fel Miskolcon

Létrehozva
Kommunális roadshow érkezett Miskolcra szerdán, melyen a Városgazda munkatársai is részt vettek.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A berendezéseket szerdán a Pozsonyi utca melletti zöldterületen mutatták be az érdeklődőknek. A Kommunális Roadshow „Zöld jövőért!” című eseményt egy nádudvari mezőgazdasági cég szervezte.

A rendezvényen kommunális gépeket, száz százalékban elektromos meghajtású járműveket, korszerű munkagépeket, akkumulátoros berendezéseket és a parkfenntartásban használható robotizált megoldásokat is megismerhettek a látogatók. A bemutatók és konzultációk mellett lehetőség nyílt a gépek kipróbálására is.

A Városgazda ügyvezetője kiemelte, nagy öröm, hogy a környezetápolási eszközöket és gépeket bemutató kiállítás Miskolcra is eljutott, miután összesen ötmillió négyzetméter zöldfelület gondozásáért felel az önkormányzati cég.

Csordás László stábunknak hangsúlyozta: a most felvonultatott gépeket kollégái a közeli füves területen is kipróbálhatták, meglévő gépparkjuk majdani bővítésének célzatával is tarthattak tesztelést.

– Miskolc városának fontos, hogy olyan minőségi gépparkkal rendelkezzen a Városgazda, ami a kor körülményeinek is megfelel – fogalmazott a város üzemeltetéséért felelős alpolgármester az eseményen.

Hollósy András rámutatott továbbá: Miskolcnak mint a „Bükk városának” kulcsfontosságú, hogy a munkaerőhiányt is pótolni tudja a robotizáció révén, s mindezt környezetkímélő módon tegye.

Ez is érdekelhet

Megnyitották a szezont az Arnóti soron
MiskolcKultúraGasztroSzabadidő
Tavaszi szezonnyitó partner-találkozót, egyben a kültéri idény hivatalos nyitórendezvényét tartotta az egyik Arnóti sori pincében szombaton.
Erős szélre figyelmeztet a meteorológia
MiskolcBelföld
Vasárnap a reggeli óráktól kiemelten az északkeleti országrészben a szelet 70-80 km/h feletti széllökések kísérhetik. Délutántól fokozatosan veszít erejéből a légmozgás.
Tavaszi forgatag várta a családokat Felsőhámorban
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Családi programokkal, kézműves foglalkozásokkal és különleges élményekkel várták az érdeklődőket a Hámori Waldorf Iskola Szent György-napi vásárán szombaton Felsőhámorban.
Föld-napi programokkal várták a családokat az állatkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Különleges programokkal csatlakozott a Föld napjához vasárnap a Miskolci Állatkert, ahol természetvédelmi bemutatók, ismeretterjesztő foglalkozások és családi programok is várták a látogatókat.