Ugrás a tartalomra

Nem bírt egymással a Diósgyőr és a Honvéd

Létrehozva
A sereghajtó Diósgyőri VTK gól nélküli döntetlent játszott szombaton a vendég Budapest Honvéddal a bennmaradásért küzdő csapatok mérkőzésén a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában.
Preview Image
DVTK - Honvéd : 0-0 | Mocsári László képgalériája

A mérkőzés elején egyik csapat sem kockáztatott, így többnyire a pálya középső harmadában folyt a játék komoly helyzetek nélkül. A Diósgyőr ugyan valamelyest többet próbálkozott, de a távoli kísérletek nem jelentettek veszélyt. Az első félidő második felében aztán a kispestiek magukhoz ragadták a kezdeményezést, ám a hazaiak kapusa háromszor is bravúros védéssel akadályozta meg, hogy együttese hátrányba kerüljön.

A folytatásban inkább csak meddő mezőnyfölényben futballozott a fővárosi gárda, amely azért így is veszélyesebb volt. A 65. perctől ismét fokozta a tempót és a nyomást a Honvéd, de egy szöglet utáni kavarodásban hiába próbálkozhatott ziccerben, a hazai védők minden lövést blokkoltak, később pedig ismét Malenica védése mentette meg a Diósgyőrt.

A hajrában is a kispestiek akarata érvényesült, de ezen a napon nem tudtak túljárni Malenica eszén, aki Gazdag újabb ziccerét is hárította. A hosszabbításban a miskolciak nyerhették volna meg a meccset, azonban a játékvezető nem adta meg Marin találatát. A Honvéd összességében közelebb járt a győzelemhez, a gól nélküli döntetlennel azonban maradt a hatpontos különbség a két csapat között.

Ez is érdekelhet

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.
Sáfrány Péter (kékben) a múlt heti svájci versenye után hazai környezetben bizonyíthat. Képünk egy korábbi viadalán készült. Fotó: magánarchívum
Nehéz fiúk a Grand Slam-tornán
SportMiskolc
Cselgáncs: a főváros ad otthont a dzsúdósok nagyszabású nemzetközi viadalának.