Galamb Alex neve az utóbbi években nem csak a környéken vált ismertté. A nehézsorsú gyerekeket saját szakmájára tanító pék története országszerte példaértékűvé vált. Sztorija Miskolcon, a számozott utcákon kezdődött. Az előítéletek ellenére Alex úgy emlékszik vissza, hogy mindenük megvolt, ami kellett, szülei mindketten dolgoztak, és szeretetben nevelték őt. 2005-ben azonban apukája tragikus hirtelenséggel elhunyt, ez pedig olyan válságba sodorta a családot, amiből hosszú ideig nem látszott kiút.

- Anyukám depresszióba süllyedt, a munkáját is otthagyta. Segélyekből éltünk, anyám egy idő után a szülői feladatait is mellőzte: nem figyelt arra, hogy rendesen járunk-e iskolába, de még arra sem, hogy rendszeresen fürdünk-e. Ha elaludtunk úgy, ahogy voltunk, hát elaludtunk. Az, hogy Galamb Alex mindössze hétévesen kint van az utcán este 10 órakor is, nem igazán zavart senkit.

Ezek pedig a fiú iskolai mindennapjaira is kihatottak: sokat csúfolták a társai, többször előfordult, hogy nem akartak mellé ülni.
- Ekkor nőtt be úgymond a fejem lágya, és döntöttem el, hogy leszek valaki. Közben Diósgyőrbe költöztünk. Próbáltam beilleszkedni, de őszintén szólva iskolába akkoriban csak melegedni jártam, meg hogy igyak-egyek. Kicsit tanultam, de nem vittem túlzásba.

Ez az időszak azonban a családi életükre is rányomta a bélyegét.
- A mindennapos kilátástalanság miatt 13 éves koromra teljesen megromlott a viszonyom anyámmal. Otthon tanulni sem lehetett. A könyvtárba jártam bepótolni a házit, vagy csak rajzolgatni. Néha megkínáltak egy-egy szendviccsel, üdítővel. 2010 környékén nem volt mindenütt WiFi-sarok, mint mostanában. Nagy szó volt, ha leülhettem a számítógéphez. Ez egészen 2014-ig ment így. Akkor ugyanis anyámmal rettentően összevesztem. Számonkértem rajta, hogy miért nem viseli gondomat rendesen. Arra jutottunk, hogy ha boldogulni akarok, menjek intézetbe.

Ezt követően került Alex a Gyermekvárosba.
- Őszintén? Megdöbbentett, hogy saját ágyam lehet. Sokan beszélnek negatívan az intézeti évekről, számomra azonban ez egy nagyon szép időszak volt. Ott valóban családra találtam, még ha nem is a szokványos értelemben, de úgy éreztem, sok anyukám és apukám van, akiknek számít, hogy mi történik velem. Szégyen – bár nem az enyém, azt hiszem –, de ott ismerkedtem meg az angol wc-vel, tanították meg, hogyan kell rendeltetésszerűen használni. A Gyermekvárosban tettem fogadalmat, hogy én leszek a világ legjobb pékje.

Jaj, de jó a habos sütemény

- Azt nem állítom, hogy a legjobb a világon, de végül pék lettem – emlékszik vissza Alex, aki 2017-ben a nagykőrösi Pék Szakma Kiváló Tanulója verseny országos döntőjén negyedik helyen végzett, szóbeliben pedig – fogadalma első lépcsőjeként – ő lett a legjobb: meg is kapta az emelt szintű bizonyítványát.

- Hogy miért pék? Emlékszem, a többi gyerek mennyi figyelmet, szeretetet kapott a szüleitől. Istápolták őket, befizették nekik az osztálypénzt, sőt gyakran tartottak sütivásárt is, én pedig mindig csak néztem ezt. Régen az én anyukám is ilyen volt, de apám halála mindent átírt. Hittem benne, hogy én is lehetek jó ember, értékes. De ha hazamentem, azt vágták a fejemhez, minek tanulok, úgysem lesz belőlem semmi. Én mégis dacosan kitartottam. Az olyan apró dolgok utáni sóvárgás, mint a vásáron a sütemények, amiket sose én ettem, azok ösztönöztek, hogy igenis leszek valaki. A tévében gyakran néztem főzőműsorokat, meg amúgy is édesszájú vagyok a mai napig: tehát mondhatni, adott volt az érdeklődési köröm.

A verseny után Alex elkezdett nagyobb gőzzel tanulni.
- Igyekeztem fejleszteni magamat. Amikor 2019-ben lejárt az időm a Gyermekvárosban, Hernádnémetibe költöztem. Közben munkát kaptam a Kisgergely Cukrászdában. Egy nap, mikor esett az eső, egy szomszéd srác átjött. Nekem sem volt dolgom, kitaláltam, hogy süssünk együtt, megtanítom egy-két dologra. Másnap hozta a testvéreit is. Amikor elmúlt a rossz idő, eldicsekedtek a cigánysoron, hogy ők „Alex bátyával” sütöttek. Aztán napról napra egyre több gyerek jött át. Kérdezték, jöhetnek-e ők is. Kérdeztem, hová? Hát sütni – mondták. A vége az volt, hogy álltunk tizenöten a kis konyhámban, és akkor bevillant, hogy miért ne csinálhatnám ezt komolyabban?

Sütni jó!

Így kezdődött a Sütni jó! kampány, ami mára alapítványként működik.
- Először csak a Facebookon tettem közzé a foglalkozásokról készült videókat – ezeket vissza is lehet nézni az idővonalamon 2020-ig görgetve. Aztán egyszer csak betoppant hozzám az RTL Klub. A riport felhívta ránk a figyelmet. Adományozóktól kaptunk négyszázezer forintot is. Ott álltam a pénzzel, és nem tudtam, mit csináljak. Elszaladjak vele? Nem tettem, ehelyett kiütöttem a kisebbik szobám falát, és kialakítottam egy olyan teret, ami alkalmas arra, hogy többen süssenek együtt benne.

Alex hivatalos formában akarta folytatni a működést, így jött a Sütni jó! Alapítvány.
- Azt akartam, hogy legyen átlátható minden, úgy, ahogy a NAV kéri. Meg akartam előzni, hogy az adományozókban felmerüljön, hogy ez a cigánygyerek lehet, hogy meglopja őket. Két célom volt mindezzel. Szerettem volna, hogy meglegyen a pék és cukrász utánpótlás a térségben. Másfelől fel akartam ébreszteni a gyerekeket abból a kómából, amiben éltek, ráébreszteni, hogy ők is értékesek – vallja Galamb Alex, aki szerint először kételkedtek benne a szülők, de aztán látták, hogy milyen péksütiket csinálnak a gyerekeik.

- Azt mondtam nekik, foglalkozom a gyerekeikkel, addig sincsenek az utcán. Egy idő után pedig kezdték elhinni, hogy az ő fiukból, lányukból is lehet valaki.

Alex a számozott utcákból indult, most ő a „borsodi pék”. Mára maga is apuka lett, sőt, édesanyjával is rendeződött a viszonya – ott él mellettük a szomszédban.