Ugrás a tartalomra

Nem is mondunk többet: 99 százalék

Létrehozva
Még jó, hogy nem 101.
Kép

Csütörtökön közzétette a legújabb nemzeti konzultáció eredményeit a kormány. Szóljanak a sípok, dobok, nádi hegedűk, közhírré tétetik: nagy meglepetésre (mármint: „nagy meglepetésre”) a kitöltők 99 százaléka szinte minden kérdésre a kormány álláspontjának megfelelő választ adta. Összesen egyébként több mint 1,5 millióan töltötték ki az íveket.

A Telex emlékeztet, hogy a novemberben kiküldött konzultáció a 13., amit a kormány indított, fő témája a szuverenitásvédelem volt. A szuverenitásvédelmi törvényt viszont már a konzultáció lezárulta előtt – vagyis azelőtt, hogy megismerhették volna az emberek véleményét – benyújtották, majd meg is szavazták.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban azt mondta, az eredmények alapján „világosan látszik, hogy a magyar emberek kiálltak hazánk szuverenitása mellett, és elsöprő többségük nemet mondott arra, hogy az életünket alapvetően befolyásoló kérdésekben mások döntsenek helyettünk”.

A kormányéval párhuzamosan az Egységes Diákfront és az aHang is kampányt indított az üres nemzeti konzultációs ívek összegyűjtésére, a szervezetekhez január 19-éig 300 ezer üres nemzeti konzultációs ív érkezett be. A gyűjtés január 31-éig tart, a cél egymillió konzultációs ív összegyűjtése. A kampány lezárása után a tervek szerint az üres ívekkel egy roadshow keretében országjárásba kezdenek, ahol helyi fórumokon beszélnek az oktatás helyzetéről.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.