Ugrás a tartalomra

Nem vandálok tették tönkre az avasi utasvárókat

Létrehozva
A kirobbant üvegtáblák tompa élű, apró szilánkokra törnek és a pótlásuk sem kerül plusz költségbe.

Kedd reggel az egyik miskolci tematikájú Facebook csoportba feltöltöttek egy képet, amin az Avas városközpont megállóhely egyik buszvárója látható kitört üveggel. A képet feltöltő lakó valószínűleg vandalizmusra gyanakodott, mivel a posztban feltette a kérdést: „Miért kell lerombolni mindent?”.

A dolog azért is érdekes, mert néhány nappal ezelőtt a mostani eset helyszínével szemben lévő megálló is hasonló módon járt. Ami még furcsább, hogy mindkét esetben az utasvárók három üvegtáblája közül az sérült meg, amelyikre az információs monitort rögzítették. Stábunk éppen akkor ért a helyszínre, amikor a városgazda munkatársai befejezték a takarítást. Az általunk megkérdezett emberek szerint is garázdaság történt. 

Kép
Fotók: Mocsári László

A felháborodás egyik oka, hogy az utasvárók csak nemrégiben készültek el annak a programnak a részeként, aminek keretében 87 buszvárót újítanak fel.

- A város szerződést kötött egy francia céggel, akik buszmegállókat telepítenek Miskolcon több helyen – mondta lapunknak Nagy László, a Városfejlesztési Főosztály főosztályvezetője.

Kép

A mostani üvegtörés oka valószínűleg különböző fizikai folyamatokra vezethető vissza.
- Valószínűleg már eleve feszültség volt az edzett üvegekben, amik hőhatásra esetleg nyomásra szétrobbantak.

Mivel biztonsági üvegekről van szó, apró, tompa élű szilánkokra tört szét. 
- Jeleztük a pótlási igényt a kivitelező felé. Mivel az utasvárókat egyelőre nem adták át, így a telepítő cég tulajdonában vannak. Értelemszerűen a pótlás költsége is rájuk hárul.

Nagy László szerint nem kell félni a jövőben sem attól, hogy a kitörő üvegek plusz költséget okoznak a városnak.

- Ezek a létesítmények nem kerülnek tulajdonba. Közterület foglalási engedély alapján letelepítik őket, a város pedig fizet az üzemeltetésért: ebbe beletartozik eleve a karbantartás, a takarítás és a felújítás is.

Kép

Ha esetleg újra kirobbanna valamelyik utasváró üvege, az tehát sem balesetveszélyes helyzetet nem okozna – nem vágja meg a cserép a közelben tartózkodókat – és plusz költséget sem jelentene. A Városfejlesztési Főosztály főosztályvezetője azt is hozzátette, hogy ilyesmi előfordulhat vandalizmus, emberi tényező nélkül is, ám ennek nem a rossz minőségű anyagok használata az oka.

- Egy olyan cég telepítette az utasvárókat, amely például Párizsban is végeznek hasonló munkát. Számukra a minőség presztízs kérdése, ezt mutatja az is, hogy az első buszmegálló vitrinüvegét, ami néhány napja ment tönkre, mostanra már pótolták is. 

Ez is érdekelhet

Remekül szerepeltek a miskolciak
MiskolcSport
Karate: lezárult a három fordulós shito magyar bajnokság.
Ezeken a helyeken érdemes fokozott óvatossággal közlekedni hétfőn
Miskolc
A Miskolci Városgazda hibaelhárítási munkálatai miatt kéri a közlekedők óvatosságát a városban.
Tíz kiemelt arany minősítés a népművészeti tehetségkutatón
MiskolcBelföldVilágOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton a miskolci Művészetek Háza adott otthont a XV. „Dunán innen, Tiszán túl” Kárpát-medencei Ifjúsági Népművészeti Tehetségkutató Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei és partiumi elődöntőjének.
Briós sütés a Sütni Jó Alapítványnál
Már nem sok kell, hogy összejöjjön a pénz az új kemencére
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmód
Újabb gyűjtést indított a Sütni jó! Alapítvány.