Ugrás a tartalomra

Nem várt sikert hozott a Barlangfürdő újranyitása

Létrehozva
Ez is kiderült a Városvédelmi Egyeztető Testület szokásos szerdai ülésén. 
Kép
Fotó: Horváth Csongor

A mostani hosszú hétvége jót tett a turisztikai szektornak, a barlangfürdő látogatóinak száma alig maradt el a tavalyi adatokhoz képest, aminek a környék szállásadói és vendéglátósai is örültek. A polgármesteri hivatal sajtóosztályának szerdai közleménye leszögezi, az önkormányzat, a BOKIK és a turizmusban érintett miskolci vállalkozások által kötött megállapodás első fázisa eredményes volt, a város megelőlegezte az újranyitásához szükséges pénzt, az egyes támogatói szerződések megkötése pedig folyamatban van. A pénteki újranyitás óta nagyon sokan keresték fel a fürdőt, ami nagy segítség a szektorban érintett vállalkozásoknak.

 - A testület ismét foglalkozott a távhővel fűtött szolgáltatóházak problémájával: sok kis cég ugyanis nem tudja vállalni a távfűtés költségeit, ráadásul amennyiben átmenetileg fel akarják függeszteni a szolgáltatást, akkor is fizetniük kell a fűtés árának negyven százalékát. Ebben azonnali egyeztetések kezdődnek az érintett ingatlanokban működő vállalkozásokkal, a MIHŐ-vel és a város vezetőivel, erről döntött a testület - írják.

Elhangzott az is, hogy a Salkaházi program megmentése érdekében a város vezetői közös levelükben a miskolci országgyűlési képviselőkhöz fordultak, hogy ők is lobbizzanak a program kifizetéséhez szükséges pénz előteremtése érdekében. Ez mintegy 460 millió forint, aminek nagyságrendjét jól jelzi, hogy ez az összeg a Miskolci Közlekedési Vállalat másfél havi teljes kiadási költsége.

A korábban meghirdetett lakossági LED-csere programmal kapcsolatban az hangzott el: a jövő héten érkezik a fényforrások első szállítmánya, a következő hetekben indul majd a kiosztásuk, erről a közeljövőben kapnak a városlakók részletes információkat

Szóba került a Mikulás vonat kérdése is, amellyel kapcsolatban elhangzott: a város vezetése is sajnálja, hogy a drasztikus energia-áremelkedés miatt idén nem lesz járat, de hangsúlyozták azt is, eddig sem az önkormányzaton múlt a látványosság működtetése, azért a Diósgyőri Vár Térségének Fejlesztéséért Közhasznú Alapítvány volt a felelős.

- Ugyanakkor a miskolciaknak nem kell lemondaniuk az adventi villamosról, azt január elejéig működteti a helyi közlekedési vállalat. Díszkivilágítás idén viszont nem lesz a városban és az adventi vásár is elmarad, ezek költségigénye jóval meghaladja a villamosét, ezért döntöttek korábban mellette - zárul a közlemény. 

A Városvédelmi Egyeztető Testület, amit Veres Pál, Miskolc polgármesterének kezdeményezésére hoztak létre, minden szerdán ülésezik, és ha kell, döntéseket hoz, hogy biztosítsa a város működését a brutálisan megemelkedett energiaárak ellenére is.

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.