Ugrás a tartalomra

A német autógyártók szerint Trump vámdöntései megtorló intézkedéseket váltanak ki

Létrehozva
A megemelt vámok az infláció felpörgetésével elsősorban a fogyasztókat terhelik meg – idézi az MTI a német autóipari szövetség vezetője által a Xinhua hírügynökségnek adott interjút.

Az importált árukra kivetett amerikai vámok felpörgethetik az inflációt, magasabb árakkal terhelve a fogyasztókat és súlyosbítva a globális gazdasági bizonytalanságot – figyelmeztetett Hildegard Müller, a Német Autóipari Szövetség (VDA) elnöke a szervezet éves sajtótájékoztatóján. A Xinhua hírügynökségnek adott interjújában Müller hangsúlyozta, hogy a vámok jelentette kihívások kezeléséhez erősebb európai egységre van szükség.

A vámok elkerülhetetlenül megtorló intézkedéseket váltanak ki, amelyek rontják a gazdasági környezetet és veszélyeztetik a munkahelyeket – fogalmazott Müller. „Csak a német autóipar több mint 140 ezer munkahelyet támogat az Egyesült Államokban, és ezek a vámok végső soron magasabb árakat jelentenének a fogyasztók számára, ami a jelenlegi gazdasági nyomás mellett káros forgatókönyv.”

Figyelmeztetett arra, hogy a további vámok megzavarnák a globális ellátási láncokat, ami tovább súlyosbítaná az autóipart már most is sújtó kihívásokat. „Mivel az autóipar az elektromos járművekre való átállás miatt nagy nyomás alatt áll, az új kereskedelmi akadályok súlyosan érinthetik a termelési rendszereket, az ellátási láncokat és a gyártási hálózatokat” – mondta. Hozzátette, hogy a hatás nem korlátozódik az Egyesült Államokra és Európára.

Mexikó és Kanada is vámintézkedéseket fontolgat, és a geopolitikai feszültségek is nőnek. A protekcionizmusnak ez az erősödő hulláma csak a globális termelési költségeket fogja felhajtani.

Végső soron a vámok költségeit a fogyasztókra hárítják át, tovább gerjesztve az inflációt, ami ellentmond Donald Trump kampányígéretének, miszerint csökkenteni fogja azt – mutatott rá Müller, aki szerint a német autógyártók jelentősen felpörgették a termelést az Egyesült Államokban. „A számok azt mutatják, hogy a Németország és az Egyesült Államok közötti gazdasági kapcsolat inkább az együttműködésre, mint a versenyre épül” – tette hozzá Müller. „Ahelyett, hogy vámokkal vagy kereskedelmi korlátokkal osztanánk fel a piacokat, a közös érdekekre kellene összpontosítanunk.”

Müller úgy vélte, hogy Kína egyszerre fontos partner és versenytárs a német autóipar számára. „Üdvözöljük a német autógyártást Kínában, és pozitívan értékeljük, ha kínai vállalatok Németországban vagy Európában létesítenek gyártóüzemeket” – mondta.

„Ez a kétirányú együttműködés elősegíti a munkahelyteremtést, a cserekapcsolatokat és a regionális fejlődést.” A jövőre nézve Müller hangsúlyozta, hogy a nyitottság és az együttműködés elengedhetetlen az iparági kihívások leküzdéséhez és a közös jólét eléréséhez. „Az együttműködés kulcsfontosságú lesz ahhoz, hogy a globális autóipari ágazat a jövőbeni kihívásoknak megfeleljen és előrelépést érjen el” – jegyezte meg.

 

Ez is érdekelhet

Már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
GazdaságBelföld
A bevallási határidő május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
Ömlenek az import használt autók a magyar piacra
GazdaságBelföldVilág
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Ennyivel kereshetnek többet a diplomások az érettségizettekhez képest
GazdaságBelföld
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon.
Több mint 800 ezret küldött már ki a kedvezményt tartalmazó gázszámlákból az MVM
Gazdaság
Több mint 800 ezer olyan gázszámlát küldött már ki az MVM, amely tartalmazza a januári rezsistopban biztosított mennyiségi kedvezményt - tájékoztatta az energiaszolgáltató szerdán az MTI-t.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.