Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint estétől ismét köd képződik, és terjeszkedik a rétegfelhőzet. Helyenként szitálás, hajnalban az északkeleti megyékben gyenge eső is előfordulhat.
Csütörtökön a látási viszonyok javulnak, de délutánig még erősen felhős vagy borult lesz az ég, és elszórtan - nagyobb eséllyel a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti megyékben - kisebb eső, zápor is előfordulhat, az ország nagyobb részén tehát nem valószínű csapadék. Délutántól az Észak-Dunántúlon már csökkenni kezd a felhőzet, és ott kisüthet a nap. Csütörtökön az északnyugati szél már másutt is megélénkülhet.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10 fok között várható, nyugaton lehet a hidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 9 és 17 fok között valószínű, délkeleten lesz melegebb.
Nyirkos, szürke idő várható
Létrehozva
A hőmérő higanyszála ennek ellenére még csütörtökön is felkúszhat akár 17 fokig is.
Ez is érdekelhet
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.
20 év gondoskodás – születésnapot ünnepel a Szépkorúak Háza Miskolcon
2006. június 1-jén nyitotta meg a kapuit a Szépkorúak Háza Idősek Otthona Miskolcon. A 20 éves jubileum alkalmából, kedden ünnepséget rendeztek a lakók, az ott dolgozók és a támogatók számára.