Ugrás a tartalomra

Nyolc méter magas Mária-szobrot állítottak Kisgyőrben

Létrehozva
Talapzatával együtt nyolc méter magas „Betegek gyógyítója” Mária-szobrot állítottak Kisgyőr-Mocsolyástelep határában szombaton - számolt be a Magyar Kurir. Az alkotást, amely Szabó Sándor szobrászművész munkája, az Egri Főegyházmegye pasztorális helynöke, Juhász Ferenc megáldotta meg.
Kép
Fotók: Szabó Sándor, Egri Főegyházmegye

A szobrot a Bükkben, Miskolctól nem messze, a Kisgyőr melletti Mocsolyástelep határában, a Mária Út mellett állították fel.  A szobrot Szabó Sándor szobrászművész készítette Petró Attila adományából. A dombok közé zárt falut mostantól elöl a templom, túlvégen a messziről is látható szobor őrzi - tudósított a Magyar Kurir. Mint írják, a szobor „ötletadója” a településről származó Nemcsák Károly színművész, az alkotás elnevezése pedig Ternyák Csaba egri érsek gondolatát idézi, mely szerint a Covid-19 járvány és más betegségek kapcsán is a Szűzanya az, akihez elsősorban segítségért érdemes fordulni.

Az ünnepség végén Tolcsvay Béla énekes-zenész indította a Boldog Asszony anyánk ősi himnuszának kezdő sorát, melyhez a jelenlévő hívek csatlakoztak. Ócsai Barnabás plébános, a Szent Ferenc Kistestvéreinek tagja szervezőként segítette az ünnepség lebonyolítását.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye; Szabó Sándor

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Zsidó újévi koncert a Kazinczy utcai zsinagógában
Különleges koncert az újév alkalmából
EgyházMiskolcKultúraSzabadidő
A Zsinagógák Hetén világhírű izraeli kántorkórus adott koncertet a miskolci Kazinczy utcai zsinagógában. A nem mindennapi esemény egyszerre volt spirituális élmény és kulturális ünnep, amely a zsidó újévhez kapcsolódva hozta közelebb a hagyományokat a közönséghez.
Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút
EgyházBelföld
Több ezren vettek részt a szombati eseményen.
Leó pápa a Jubileumi Ifjúsági Találkozón Rómában: "Építsetek emberségesebb világot!"
EgyházVilág
Több mint egymillió fiatallal, köztük kétezer magyarral telt meg Róma külvárosában a Tor Vergata mezeje a világtalálkozón.
A református egyház pünkösdi üzenete: "Akiket Isten lelke vezérel, azok Istennek fiai"
Egyház
Pünkösdi körlevélben köszöntötték a Kárpát-medence és a világ reformátusságát a Magyar Református Egyház püspökei.