Nyolcadszor is apja nyomdokaiba lépett
A tizenöt versenyzős mezőnyben mindössze ketten akadtak, akik képesek voltak tartani a lépést Fekete Miklóssal a "natúr erős emberek" világbajnokságán. Bár az első szám után a bajnok összeszedett egy bicepszsérülést, ez sem akadályozta meg a címvédésben.
- Nagyon sokan azt gondolják, hogy ez a verseny kizárólag a testi erőről és a puszta izomról szól, azonban mindehhez hatalmas szellemi, lelki és akaraterőre van szükség - köszöntötte a sportág képviselőit és rajongóit a városvezetés nevében Ignácz Dávid jegyző. - Ami miatt pedig szintén különleges ez a verseny az az, hogy az emberi gyarlóságot félretéve semmiféle teljesítményfokozót nem vesznek magukhoz az indulók - tette hozzá.
- A született adottság a sport legfőbb meghatározója, és nem pedig az, hogy kiben milyen és mekkora mennyiségű koksz van - adta meg az esemény kezdőlökését Fekete László.
Az erőemelő legenda elmondta: világszerte több ezer regisztrált tagjuk van, ezért bátorkodott kezdeményezni azt, hogy a sportág olimpiai versenyszám legyen.
A harmincegy éves Fekete Miklós a végső számot teljesítve, szoros versenyben győzte le dél-afrikai vetélytársát: Jack Louis az utolsó, 280 kg-os súllyal már nem volt képes megbirkózni.
A dobogóra még a svéd Henrik Elgh állhatott fel. A másik magyar induló, a szlovák színekben felálló Horvát Tamás ugyancsak sokáig a közvetlen élmezőnyben tartózkodott.