Ugrás a tartalomra

Nyomozás indult doppinggyanú miatt

Létrehozva
A marseille-i hatóságok nyomozást indítottak doppinggyanú miatt a vasárnap véget ért Tour de France országúti kerékpáros körversennyel összefüggésben, miután átkutatták többek között a 2014-ben Giro d'Italia-, 2016-ban pedig Vuelta a Espana-győztes Nairo Quintana szállodai szobáját.

Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz portál szerint Dominique Laurens marseille-i államügyész megerősítette, hogy zajlik a nyomozás, amelynek elindítását a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) is üdvözölte. Laurens azt mondta, a hotelszobákban "számos egészségügyi terméket, köztük gyógyszereket is felfedeztek, valamint olyan eljárásra utaló nyomokat, amely akár doppingtevékenység is lehet.

A Le Parisien című napilap értesülései szerint a rendőrség őrizetbe vett egy orvost és egy fizioterapeutát, őket kihallgatják. A szállodai szobákat, köztük Quintanaét múlt szerdán kutatták át, és állítólag sóoldatot, valamint injekciózáshoz szükséges felszereléseket is találtak.

A Touron korábban kétszer is második, most 17. helyezett kolumbiai Quintana, illetve testvére, Dayer, valamint honfitársuk, Winner Anacona mindannyian az Arkea-Samsic csapat versenyzői, és a hatóságok a kutatás során mindhárom sportoló szállását felkeresték.

Ez is érdekelhet

Négy meccset kapott
Sport
Nagyon odasózott a Vasút futballistájának az ügyében eljáró testület.
Feltehetik az i-re a pontot
Sport
A Macik számára pénteken este véget érhet a jégkorong Erste Liga rájátszásos tornájának első szakasza.
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna
Eldőlt, ott lesznek-e a lányok a világbajnokságon
SportMiskolcVilág
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna.
Majkut Gergely előre lépett
SportMiskolc
A DVTK SE szakmai vezetésének döntése értelmében Majkut Gergely irányítja a klub atlétika szakosztályának szakmai munkáját.