Ugrás a tartalomra

Ők nem fognak felsülni! – a jövő vendéglátós szakemberei versenyeznek Miskolcon

Kujan István
Utoljára módosítva
2025. március 25. kedd 16:12
Miskolcon rendezik meg a Schnitta Sámuel Országos Gasztronómiai Emlékverseny döntőjét, a hivatalos megnyitót kedd kora délután tartották a Szentpáli István szakképző iskolában.
Juhász Ákos képgalériája

Hetedik alkalommal szervezte és rendezte meg a Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért Egyesület a vendéglátó alapszakmák – cukrász, szakács és pincér – oktatásában résztvevő technikumok, szakközépiskolák számára az országos versenyt, melynek ezúttal is Miskolc ad otthont. A döntőbe nyolc csapat jutott be: az ország hét régiójában rendeztek válogatókat, ezekről az első helyezett csapatok kerültek a döntőbe. Hagyományteremtő céllal az idén meghívást kapott a hatodik országos döntő első helyezett párkányi csapat is.

Korszerű eszközök, modern technológiák

Az országos döntőnek a Miskolci SzC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola ad otthont, emellett a Miskolci Gasztro Centrumban rendeznek egy látványebéd szerdán. Az ünnepélyes megnyitót előbbi helyszínen tartották kedden. Először Hollósy András alpolgármester köszöntötte az anyaországból és a határon túlról érkezett csapatokat és kísérőiket. Úgy fogalmazott, hogy a verseny igazi ünnepe a fiatal tehetségeknek és a gasztronómia iránt elkötelezetteknek.

– Miskolc életében a gasztroturizmus és a vendéglátás nemcsak gazdasági, hanem közösségformáló erőt is képvisel. Ezért különösen fontos számunkra a szakképzés színvonala, hiszen a jövő vendéglátós szakemberei itt készülnek arra, hogy megállják a helyüket az életben. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy versenyképes tudást kapjanak, amihez nemcsak korszerű eszközök, modern technológiák ismeretére van szükség, hanem elhivatott oktatókra is – hangsúlyozta Hollósy András, aki a verseny névadójára rátérve végül azt mondta: Schnitta Sámuel példakép volt, akinek örökségére mindannyian büszkék lehetünk.

Húzóágazat

Kiss Gábor, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja arról szólt, hogy a verseny „óriási lehetőséget” jelent a tanulóknak, hiszen meg tudják mutatni, mit tanultak az elmúlt időszakban. Hozzátette: a gasztronómiának reneszánsza van manapság, sokat fejlődött, a magyar szakképzés pedig „tudja tartani a lépést” ezzel.

Rámutatott arra, hogy a diákok számára kiírt versenyek megváltoztak, fesztivállá váltak, amik élményt nyújtanak, így sokan kedvet kaphatnak a különböző szakmákhoz – ezzel pedig a pályaorientáció fontos részévé is váltak. Az országos döntő is ennek a szellemiségében alakul át.

– A turizmus-vendéglátás húzóágazat számunkra. Nem is lehetne jobb helyszínen a verseny, mint egy olyan iskolában, ami közel 4 milliárd forintból újult meg. Emellett sikeresen pályáztunk az ágazati képzőközpontok létrehozására is, közel 300 millió forintból jött létre a Miskolci Gasztro Centrum – mutatott rá.

Tóth Ádám Zoltán, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara oktatási és képzési szakigazgatója felidézte: a versenyt a 2010-es miskolci kezdet óta támogatják, segítik. Hozzátette, országosan is egyedülálló a megmérettetés. Az MSzC főigazgatója, Molnár Péter szintén azt erősítette meg, hogy egy rangos versenynek ad otthont Miskolc, amin a részvétel „rangot és dicsőséget” jelent a csapatok számára.

A szakmai tudás ünnepe

Szabóné Trum Tünde, a versenynek hatodik alkalommal otthont adó Szentpáli iskola igazgatója Schnitta Sámuel munkásságát méltatta.

– A minőség, a precizitás, a vendégek iránti tisztelet és a folyamatos fejlődés iránti elkötelezettség részét képezi a hagyatékának. Szellemisége ma is iránytűként szolgál mindannyiunk számára. A verseny a szakmai tudás, az elhivatottság, a csapatmunka és az innováció ünnepe. Az ide eljutó fiatalok a szakma élvonalába tartoznak korosztályukban – vélekedett.

Korenika Attila, a Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért Egyesület elnökeként szólva tiszteletbeli egyesületi taggá fogadta Varga Károlyt, Erdélyi Balázst és Tóth Lászlót. Végül Vantal Gábor, a döntő versenyigazgatója, az egyesület örökös tiszteletbeli alelnöke hivatalosan is megnyitotta a csütörtökig tartó versenyt.

 

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!