Ugrás a tartalomra

Ökológiai katasztrófa csoroghat felénk - cikkünk frissült

Létrehozva
A vasárnap megosztott felvételek szerint vörösiszappal kevert szennyezett víz folyik Miskolc felé a Sajóban. A szennyeződés egyelőre nem érte még el Magyarországot.
Kép
A Sajó Gombaszögnél Forrás: Facebook

A szlovákiai Nyitra megye egyik képviselője osztotta meg a megdöbbentő képeket közösségi oldalán. Azt írja, immár több mint két hete az alsósajói vasércbánya altárójából

vörösiszappal kevert szennyezett víz folyik a Sajó folyóba az egykori Siderit üzem telephelyénél.

Kép
Forrás: Facebook

"Állítólag a folyó vizének vas szintje jelenleg 2000-szerese a megengedett értéknek, de ami rosszabb, hogy jelentős mennyiségű kén is kerül a vízbe, így az egyébként kristálytiszta folyót teljesen élhetetlenné teszi az állat és rovarvilág számára" - állítja a poszt. A képviselő értesítette a szlovák és a magyar hatóságokat is, tekintve, hogy a Sajó tőlük Borsod megyébe, Miskolcra folyik tovább.

Kép
Alsósajó Forrás: Facebook

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője megkeresésünkre arról számolt be, hogy a szennyeződés egyelőre nem érte még el hazánkat. A fejlemények tükrében frissítjük cikkünket.

Friss:


Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője megkeresésünkre elmondta, ők is ma értesültek a helyzetről.

- Kimentek a helyszínre a kollégáink, megkezdtük a vízkárelhárítást. Biztosat egyelőre még nem tudunk mondani, a mérőcsapat dolgozik, kimentek miskolci vízügyesek is.

A szóvivő szerint mindekit, tájékoztattak, aki a Sajóból vesz vizet, de egyelőre még nincs jele vízügyi problémának a magyar szakaszon.

- Valószínúleg hígul is a szennyezettség, hiszen a Bódva és a Rima vize is belefolyik a Sjóba, mielőtt még Miskolcra érne - informálta lapunkat Siklós Gabriella.

 

Ez is érdekelhet

tűz füst Miskolc Avas
Ház kapott lángra vasárnap Miskolcon, gázpalack robbant (frissítve)
HavariaMiskolc
Hatalmas füst gomolyog az Avasalja fölött.
Üzemi baleset történt Tiszaújvárosban
HavariaBorsod-Abaúj-ZemplénBaleset
A Mol tiszaújvárosi üzemében üzemi baleset történt, külső beavatkozásnak nem látták nyomát – hangsúlyozta a Mol elnök-vezérigazgatója péntek délután a helyszínen tartott sajtótájékoztatón az MTI tudósítása szerint.
tűzoltó tűzoltás katasztrófavédelem
Kerti égetés után harapóztak el a lángok
HavariaBorsod-Abaúj-Zemplén
A Jókai útra több szerencsi tűzoltóegység is vonult hétfő délután.
Hétvégi házak gyulladtak ki Miskolcon
HavariaMiskolc
A Naposdomb utcába miskolci, diósgyőri, kazincbarcikai és szerencsi tűzoltókat riasztottak.