Ugrás a tartalomra

Októberben ismét összeült a grémium

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. október 09. szombat 11:06
A közgyűlés csütörtökön ülésezett. A frakcióvezetők értékelték a történteket.
Fotók: Mocsári László

Molnár Péter, KDNP frakcióvezető

A miskolci KDNP minden munkahelyteremtő beruházást támogatott és támogat. A beruházásokhoz területre van szükség. A 90 éves miskolci repülőtér már teljesen körbe van építve, csak kis gépek leszállására alkalmas. Tudjuk támogatni, hogy ott ipari beruházás történjen, viszont két dolog fontos: a légimentőbázisnak ott kell maradnia, és a városnak segítenie kell egy új repülőtér létrehozásának a kialakítását valahol a város határában. Erre korábban születtek elképzelések, 2019 előtt komolyan foglalkozott ezzel a városvezetés, és csak úgy szűnt volna meg a jelenlegi repülőtér, ha addigra létrejön az új. Most úgy tűnik, ez utóbbiról megfeledkeztek, pedig a jelenlegi városvezetők korábban nagyon kiálltak a repülőtér megmentése mellett…

Az 1,3 milliárd forintos kormányzati támogatás ellenére nincs egyensúlyban a város költségvetése, a helyi tömegközlekedés kritikán aluli állapotban van. Arra kellene költeni! Az előterjesztés nem tér ki arra konkrétan, hogy Miskolc számlavezető bankját lecserélné-e a városvezetés. És hogy ennek mi az oka, mi az ára?

A Ferenczi-tornacsarnok rendezetlen állapota régi probléma. Még 2010 előtt, az akkori szocialista városvezetés úgynevezett PPP konstrukcióban kívánta létrehozni a komplexumot. Támogatta frakciónk az előterjesztést, mert most egy sportegyesület kormányzati és TAO-s támogatással kívánja befejezi a kivitelezést, és egy kézilabda csarnok fog ott működni, de az iskolai és a tömegsportot is szolgálja majd.

Nagy Ákos, Fidesz frakcióvezető

„A FIDESZ miskolci frakciója jó szívvel támogat minden területfejlesztést, ami a gazdaság élénkítését és a helyi adóbevételek növelését segíti elő. Ugyanakkor aggodalommal tölt el minket, hogy a miskolci baloldal számára már nem fontos a repülőtér ügye, azt kampánytémának tekintették, legalábbis az előterjesztésből nem kapunk választ arra, hogy hol működik majd a repülőtér és milyen feltételek mellett. A közgyűlés a hivatali SZMSZ módosításával létrehozta a pályázati főosztályt, ami azért volt szükséges, mert a kormány döntése alapján Miskolc 31.350.000.000.-Ft támogatásban részesül. Ez a döntés véglegesen és egyértelműen eloszlatja azokat a megalapozatlan és zavaros baloldali mendemondákat, hogy a kormány számára az ellenzéki vezetésű városok nem fontosak. Bízunk abban, hogy ezen összeggel jól sáfárkodik majd a városvezetés, és a baloldal a múltba mutogatás helyett és két év egy helyben toporgás után végre elkezd dolgozni. Régóta húzódott a Ferenczi tornacsarnok ügyének megoldása. A közgyűlés döntésével lehetővé vált, hogy a kormány támogatásával és a TAO-keret felhasználásával a miskolci sportolók egy jó minőségű, több sportág művelői által is használható, korszerű csarnokot vehessenek birtokba, ráadásul úgy, hogy az új létesítmény az önkormányzat vagyonát gyarapítja."

Simon Gábor, Velünk a Város frakcióvezető

Ebben az évben egyszerre küzdünk a Fidesz-kormány 5 milliárd forintot meghaladó büntetősarcainak következményeivel és a városi fejlesztések előkészítésének hiányával.

A kormány mindent megtett, hogy különböző elvonásokkal térdre kényszerítse demokratikus vezetésű városunkat, azonban a költségvetés rávilágított, hogy biztosítani tudtuk a működőképesség fenntartását, még ha nem is olyan színvonalon, mint szeretnénk. Ezen túl számos fejlesztés is a kivitelezés szakaszába került, melyeket frakciónk képviselői hosszan soroltak felszólalásaikban.

A kiszámítható környezetnek köszönhetően fejlesztési területeink iránt jelentősen megnőtt az érdeklődés, így gazdasági zónává alakulhat a repülőtér területe is. Döntöttünk az előkészítő munkálatok megindításáról, de úgy, hogy a légi mentés a jövőben is biztosított maradjon. A jövőben itt ipari park fog létrejönni, ami érzékelhetően fogja növelni adóbevételeinket.

Az elkövetkező években számos uniós finanszírozású fejlesztés előtt áll a város mintegy 30 milliárd forint értékben. Ezen források lehívása és az előírásoknak megfelelő felhasználása érdekében a korábbiaknál alaposabb előkészítést kell végeznünk. Nem fordulhat elő, hogy hiányos tervezés miatt lemaradjunk ezekről a támogatásokról: ezért alapítottuk meg a városházán a pályázati főosztályt.

Szarka Dénes, Velünk a Város frakcióvezető-helyettes
A repülőtér ügyével kapcsolatban két fontos megállapítást kell leszögezni. Az egyik az, hogy Miskolcnak szüksége van repülőtérre, a másik pedig az, hogy a jelenlegi repülőtér helyén viszont, ha lehet, ipari beruházásra van szükség. A városvezetés ennek megfelelően elkötelezett egy új repülőtér kialakítása mellett, Miskolc tehát nem marad reptér nélkül.

Ami a költségvetési korrekciót illeti, látható, hogy a város erőteljesen nyögi a világjárvány gazdasági hatásait és az ezzel járó kormányzati megszorításokat, elvonásokat, amelyek miatt sajnos a 2021-es év költségvetése sem lehetett kiszámíthatóan tervezhető. Épp ezért feszes és felelősségteljes költségvetésre volt és van szükség annak érdekében, hogy a működőképességet megőrizzük, és fokozatosan fejleszteni is tudjunk.

A pályázati főosztály létrehozásában a hatékonyabb irányítás és a „leanebb” működés feltételeinek előteremtésére való törekvést látom, ami a terület összetettségének és fontosságának is jobban megfelel. Az előző ciklusból rengeteg olyan pályázatot örököltünk, amely döntésre várva porosodott, sokat ezek közül emiatt a késlekedés miatt bukott el a város – azt várom ettől az átszervezéstől is, hogy minden hasonló csúszást minimalizáljunk. A Ferenczi tornacsarnoka pedig, ha végre valóban elkészül, az évtizedes sebet varr be Miskolcon és nagy sikere a városnak.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!