Ugrás a tartalomra

Oltóbusz segített a lyukóvölgyieknek

Létrehozva
Azok a helyiek, akik pénteken éltek a lehetőséggel, a honvédség szakembereitől megkaphatták az egydózisú Janssen vakcinát.
Kép
A honvédség oltóbuszában több mint száz lyukóvölgyi lakos kapta meg a konoavírus-elleni védőoltást pénteken. | Fotó: Mocsári László

Több mint száz lyukóbányai lakos beoltásában segített a honvédség oltóbusza, ami pénteken a miskolci önkormányzat közreműködésének köszönhetően látott el szolgálatot a Lyukói Közösségi Ház udvarán. A helyieknek a reggeli óráktól egészen este hat óráig volt lehetőségük felvenni az oltást, a buszon az egydózisú Janssen vakcinát kaphatták meg a városrész lakói.

Az általunk megkérdezett lakók örültek annak, hogy az oltás „házhoz érkezett”. László István azért oltatta be magát, mert a közeljövőben külföldön szeretne munkát vállalni. „Én már korábban regisztráltam, de hetek óta nem kaptam semmilyen jelzést. Ha nincs más, kivártam volna a soromat, de ez a lehetőség kényelmesebb volt, kapóra jött” – mondta.

Lövei Beáta a családjára szeretne vigyázni, ezért oltatta be magát. „Azt nem mondom, hogy nem tartok az oltástól kicsit, de a gyerekek, a család védelme fontosabb szempont, ezért inkább beadattam” – hangsúlyozta.

Az oltási program lebonyolításában részt vettek a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet (MIEFI), a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyben dolgozó munkatársai is.

Kép
Az oltási akciónak a Lyukói KÖzösségi Ház udvara adott otthont

– A máltaiak 2014-től jelen vannak a lyukói szegregátumban. Programjaink révén sok helyi családdal vagyunk napi kapcsolatban. Az önkormányzat felkérésére örömmel vettünk részt a szervezésben és a lebonyolításban. Kollégáink feladata volt a helyiek tájékoztatása, illetve a regisztrációban is sokaknak segítettünk, hiszen a Lyukóvölgy infrastrukturális adottságai miatt sokaknak nem volt lehetőségük otthon regisztrálni az oltásra – mondta Garbóczy Levente, a lyukóvölgyi program vezetője.

Miskolc alpolgármestere példaértékűnek nevezte azt az összefogást, ami az oltási program sikeres lebonyolítása érdekében létrejött.

– Nagyon komoly szervezési munka kellett ehhez azután, hogy a kormányhivatallal felvettük a kapcsolatot, és kértük az oltóbuszt a Lyukóvölgybe. A három, a területen dolgozó szervezet mellett a Roma Nemzetiségi Önkormányzat, valamint a helyben élő civilek is azért dolgoztak, hogy minél többen éljenek az oltakozás lehetőségével a mai napon – mondta Varga Andrea, aki hozzátette: bízik benne, hogy a programnak köszönhetően a városrészben is nő majd az oltási kedv, hiszen a minél nagyobb átoltottság mindannyiunk közös érdeke.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.