Ugrás a tartalomra

Orbán Viktor: elég volt, véget vetünk az indokolatlan áremeléseknek

Létrehozva
Elég volt, véget vetünk az indokolatlan áremeléseknek - közölte a miniszterelnök kedden a közösségi oldalán.

Orbán Viktor a Facebook-oldalán megosztott videójában azt mondta: az indokolatlan és túlzó áremelések megfékezése érdekében tárgyalásokat folytatott a kormány az elmúlt napokban a kereskedelmi láncok képviselőivel.

"Sajnos, a kereskedők ajánlatai messze elmaradtak az elvárásainktól, ezért úgy kellett döntenünk, hogy intézkedéseket vezetünk be a kereskedelemre" - fogalmazott, hozzátéve, hogy március közepétől 30 alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot.

Orbán Viktor kifejtette, hogy az elmúlt időszakban a tojás esetén ez 40 százalék, a vaj és a tejföl esetén pedig több mint 80 százalék volt, "lássuk be, ez elfogadhatatlan".

Minden olyan élelmiszer esetében, ahol az árrés elszállt, az árakat csökkenteni kell úgy, hogy a fogyasztói ár maximum 10 százalékkal haladja meg a beszerzési árat, és ezt ellenőrizni is fogják

- emelte ki.

A miniszterelnök aláhúzta, hogy ezeket az intézkedéseket március közepén vezetik be, és május végéig tartják hatályban. "Akkor felülvizsgáljuk, és ha szükséges, folytatjuk is. A túlzott és indokolatlan áremeléseknek véget fogunk vetni" - hangsúlyozta.

Orbán Viktor a videó alatti hozzászólásában felsorolta az érintett élelmiszereket: csirkemellfilé, csirkecomb, csirkefarhát, csirkeszárny, egész csirke, pulykamellfilé, UHT tej (1,5 százalékos zsírtartalom), UHT tej (2,8 százalékos zsírtartalom), ESL tej (1,5 százalékos zsírtartalom), ESL tej (2,8 százalékos zsírtartalom), étolaj, margarin, sertészsír, vaj, finomliszt, rétesliszt, késői burgonya, kristálycukor, sertéscomb, sertéskaraj, sertésoldalas, sertéstarja, tojás, tejföl, trappista, tehéntúró, natúr joghurt, gyümölcs joghurt, fokhagyma és a párizsi.

(MTI)

Ez is érdekelhet

Lannert Judit: nincs szó az egyházi fenntartású, illetve a hat- és nyolcosztályos iskolák megszüntetéséről
BelföldOktatás
Közös érdekünk, hogy eloszlassunk minden olyan feltételezést, hogy az egyházi fenntartású vagy a hat- és nyolcosztályos iskolákat bárki meg akarná szüntetni – írta Facebook-bejegyzésében Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter, egy csütörtöki egyeztetés után.
Nyolcan meghaltak két balesetben az M1-esen
BelföldBaleset
Két baleset is történt péntek reggel az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Győr közelében, nyolcan meghaltak – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
használt autó kereskedés
Újra az elektromos autók a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon
BelföldGazdaság
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon.
Kerítésre dőlt fa jelzi a vihar erejét Miskolcon
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Dolgoznak a tűzoltók a viharkárok felszámolásán, az esetek túlnyomó többségében kidőlt fákról érkeztek bejelentések szerdán.