Ugrás a tartalomra

Ordas valóság: itt a teljes farkas sztori

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására nem látott lehetőséget, ezért elrendelte a két vádlott letartóztatását.

A Miskolci Törvényszék az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: az egyik gyanúsított április 1-jén délután a másik gyanúsított felügyeletére bízta 9 éves gyermekét, hogy Hidasnémeti külterületén vadásszanak. Ehhez az általa engedéllyel tartott, működőképes vadászlőfegyverét az engedéllyel nem rendelkező kiskorú kezébe adta; kis idő múlva a gyermek lelőtte a fokozottan védett, 250 ezer forint természetvédelmi értékű farkast, majd a terheltek a tetemet az apa gépjárművébe helyezték, miközben az állat nyakörvét, amelyben a jeladó is volt, levágták és a Hernád folyóba dobták. A 4000 euró (több mint 1,5 millió forint) értékű jeladó használhatatlanná vált – jegyezték meg a közleményben.

A bíróság szerint a két felnőtt férfi cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetésének bűntette megállapítására, míg az egyikük esetében lőfegyverrel visszaélés és nagyobb kárt okozó rongálás bűntette is megállapítható lehet. Jelezték, hogy a nyomozás jelenleg is folyamatban van, az eljárás során további adatgyűjtés szükséges. A bíróság álláspontja szerint a kiszabható büntetés mértéke miatt a terheltek esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, továbbá tartani kell attól is, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a bizonyítást veszélyeztetnék. A Miskolci Járásbíróság enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására nem látott lehetőséget, ezért – nem végleges végzésében – szeptember 4-ig elrendelte a két férfi letartóztatását.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön közölte a police.hu oldalon, hogy elfogtak és őrizetbe vettek két férfit – köztük egy hivatásos vadászt – a Magyarországon lelőtt jeladós, svájci farkas ügyében.

Ez is érdekelhet

Napközben kisüthet a Nap, de záporok is előfordulhatnak mindenszentek ünnepén
BelföldKörnyezet
Pár órára várhatóan kisüt a nap, délelőtt csepergő eső, délután nagyobb záporok is előfordulhatnak megélénkülő széllel.
Közepesen felhős idő valószínű szombaton, zápor is előfordulhat
BelföldKörnyezet
Tartósan inkább csak a középső és déli országrészben maradhat tartósan borult az ég. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között várható.
A kegyeleti ünnepre nagyobb járműkapacitással készül a MÁV-csoport
Belföld
Vasárnap, Mindenszentek ünnepén, amely egyben az őszi szünet utolsó napja is, várhatóan jóval többen utaznak majd a vonatokon és a távolsági buszokon, mint egy átlagos hétvégén, de már szombaton is nagyobb utasforgalomra lehet számítani.
Erősen felhős idő várható és gyenge eső is előfordulhat pénteken
BelföldKörnyezet
Többnyire erősen felhős lesz az ég és záporok is kialakulhatnak. A hőmérséklet általában 10 és 15 Celsius-fok között valószínű.