Ugrás a tartalomra

Óriási hajrában gyűrtük le Izlandot

MTI
Utoljára módosítva
2023. január 15. vasárnap 08:12
A magyar férfi kézilabda-válogatott 30-28-ra legyőzte Izlandot az olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének második fordulójában, szombaton.
Fotók: MKSZ/Kovács Anikó

A magyarok - akiknek a célja a legjobb hét közé jutás - csütörtökön 35-27-re nyertek a Koreai Köztársaság ellen, hétfőn 20.30-tól Portugália ellen zárják a csoportkört, a göteborgi középdöntőben pedig az Európa-bajnok Svédországgal, valamint Brazíliával és a Zöld-foki Köztársasággal találkoznak.

A magyar csapat 18 fős keretéből két szélső, Kovacsics Péter és Bujdosó Bendegúz maradt ki, a kisebb csípősérüléssel küszködő Ancsin Gábor viszont a kezdőcsapatban kapott helyet. Ami a hangulatot illeti, a két nappal korábbi, Koreai Köztársaság elleni meccs szöges ellentétje volt a szombati találkozó, ugyanis 4500 izlandi és jó néhány magyar szurkolóknak köszönhetően szinte telt ház, és fantasztikus atmoszféra volt a csarnokban.

A magyar együttes tudatosan lassította a játékot támadásban, ennek ellenére több hibával kezdett, amit ellenfele rendre kihasznált. A tizedik percben sikerült az egyenlítés, mert kezdett összeállni a védekezés, de Lékai Máté emberhátrányba büntetőt rontott, majd - immár létszámegyenlőségnél - eladott egy labdát. Ebben az időszakban minden lendület elveszett a támadásokból, ezen a csereként beállt játékosok sem tudtak segíteni, ráadásul Sipos Adriánt másodszor is kiállították. Izland 12-8-ra ellépett, ekkor José María Rodríguez Vaquero szövetségi kapitány időt kért, de Björgvin Pall Gustavsson a folytatásban is remekül védett.

Öt kapott gól után talált be ismét a magyar válogatott, azonban a felzárkózásra nem volt esélye, mert egyrészt - a meglehetősen furcsa felfogásban tevékenykedő francia játékvezetők miatt - szinte folyamatosan emberhátrányban kellett játszania, másrészt a támadásban elkövetett, ki nem kényszerített hibákat az északi szigetország legjobbjai mindig gyorsan kihasználták, és a szünetben öt góllal vezettek.

A lendületesen, gyorsan, pontosan, kevés hibával kézilabdázó izlandiak ellen a második félidőben is rettenetesen nehéz dolguk volt Lékaiéknak, ám a némileg javuló védekezésre alapult 4-0-s sorozat után a rivális időt kért a 47. percben, 25-23-as állásnál. A magyar csapat ezután kétszer is támadhatott az egygólos hátrányért, de Viktor Hallgrímsson mindkétszer védett. Bóka Bendegúz végül sikerrel járt, Rosta Miklós egyenlített, Bodó Richárd találatával pedig 1-0 után ismét vezetett a válogatott.

Mikler Roland ebben a szakaszban bravúrosan védett, erre alapozva egy 5-0-s sorozattal zárt a csapat, és óriási bravúrral győzött. A Telekom Veszprém balszélsője, Bjarki Már Elísson kilenc, Ómar Ingi Magnússon hét gólt szerzett, Björgvin Pall Gustavsson kilenc, Viktor Hallgrímsson két védéssel zárt. Mikler kilenc, Székely Márton egy lövést hárított.

A két csapat 44. egymás elleni mérkőzésén 16 izlandi siker és három döntetlen mellett ez volt a 25. magyar győzelem.

"Elképesztő, ahogyan nyertünk! Nagyon jó meccset játszottunk szinte hatvan percen keresztül, mert én úgy láttam, hogy az első félidőben is komoly munkát végeztünk, de sok könnyű lövést elrontottunk"

- nyilatkozta a lefújás után Rodríguez Vaquero szövetségi kapitány. Hozzátette, számára nagyon fontos, hogy játékosai a meccs végéig küzdöttek és csinálták a dolgukat, akkor is, amikor hátrányban voltak.

"A srácok hittek magukban és a csapatban, mert olyanok vagyunk, mint egy család"

- szögezte le.

 

A csoport állása:

1. (és már továbbjutott) Magyarország 4 pont

2. Portugália 2 (58-54)

3. Izland 2 (58-56)

4. Koreai Köztársaság 0

(A középdöntőbe az első három helyezett jut.)

További hírek

Olvasnivaló