Ugrás a tartalomra

Örömjáték és győzelem a végén

dvtk.eu/minap.hu
Utoljára módosítva
2019. december 12. csütörtök 09:15
A 9. fordulóból elhalasztott bajnoki mérkőzésen a PINKK csapatát fogadta az Aluinvent DVTK, és egyre javuló játékkal végül 88-61-re kerekedett felül ellenfelén.

Aluinvent DVTK - PINKK 88-61

A centerek aktivizálták magukat a mérkőzés elején, Kiss Angelika és Morrison pontjaival a DVTK szerezte meg a vezetést, az első vendégtalálatra egészen a harmadik perc végéig kellett várni, amikor Jáhni volt eredményes. Ha egy üzlet beindul alapon, a baranyaiak ezen felbátorodva megfordították az állást (4-7). A hazaiak ezt természetesen nem hagyták annyiban, és néhány perc múlva már az ő nevüknél mutatott több pontot az eredményjelző (10-9). A folytatásban is meglehetősen kapkodó volt a játék mindkét oldalon, sok elrontott dobás okozott felhördülést az ezúttal egyébként csendesebb nézőtéren. A negyed végén agresszívabba védekezésre váltott Cziczás László együttese és ez meg is hozta a gyümölcsét (17-11).

A második negyedet a PINKK kezdte jobban, hiszen Landry négy pontjával felzárkóztak ellenfelükhöz. A Diósgyőr majd háromperces gólcsöndjét Goree törte meg, és mivel Kányási és Morrison a következő akciókat is pontosan fejezte be, úgy tűnt, magára talált a hazai csapat (23-15). A folytatásban büntetődobások következtek, Stach, Jáhni és Walker-Kimbrough sem hibázta el a dobásait, majd Kiss Angi osztott ki egy remek asszisztot Morrisonnak (27-19). A vendégek időkérése után Emma Stach vágta be csapata első hárompontosát, amire Medgyessy válaszolt egy szép középtávolival (29-22). Landry négy büntetőponttal faragta a hátrányt, majd Zele brusztolt be egy duplát a palánk segítségével, és Kiss is újfent megvillant (33-26). A szünetig még Jáhni tripláját és Škorić 2+1-es akcióját jegyezhettük fel, ami azt jelentette, hogy ezt a játékrészt is a DVTK nyerte meg (36-29).

A második félidő amerikai kosárváltással indult, Landry góljára Walker-Kimbrough reagált, rajtuk kívül két perc alatt más nem is talált a gyűrűbe. Továbbra is sok hiba tarkította a játékot, de a negyed felénél magára talált az Aluinvent DVTK. Előbb a Medgyessy gólpasszából megszületett Morrison-ziccer hatott üdítően a nézőkre, majd Pusztai és Goree növelték tíz pont fölé a különbséget (45-34). Vanja Miljković időkérése után Landry célzott pontosan, majd a másik oldalon Goree rázta meg magát és szerzett egymás után négy pontot, így két perc elteltével ismét PINKK-timeout következett (49-36). Szücs Lilla hármasára Kiss, Yurkevichus közelijére Goree válaszolt, majd a diósgyőri Szücs, a testvér Réka is betalált. A negyed eredményét Vári alakította ki (55-45).

 

A záró felvonásban Shatori laza triplája ragadtatta tapsra a drukkereket, majd Goree szállította sorra a pontokat, míg a PINKK nagyon lefagyott (64-45). Szücs Réka hármasa után Landry dobta az első kosarát a fekete mezeseknek a 33. perc végén, majd nem sokkal ezután Tenyér is pontosan büntetőzött. Walker-Kimbrough 2+1-esével érte el a hetven dobott pontot a hazai gárda (70-49). Hat perc volt még hátra a találkozóból, de már csak a diósgyőri győzelem mértéke volt kérdés. A csapatok is felszabadultabban játszottak, és ez hozott szép momentumokat, mint például Kiss Angelika remek szerelését, vagy Szücs Réka újabb hármasát. A végeredmény már szinte örömjátékkal alakult ki (88-61).

Edzői értékelések

Cziczás László: - Nagyon jó felkészülés volt ez a hétvégi mérkőzésre. Még mindig nem vagyunk olyan karakteres csapat, mint amilyet szeretnék látni. Dolgozunk sokat, hogy visszanyerjük a régi énünket. A kötelező győzelmet behúztuk, és ezt tervezzük vasárnap is.

Vanja Miljković: - A mérkőzés elején jól tartottuk magunkat, a második félidőben azonban elfogyott a koncentrációnk és az energiánk, így alakult ki ez a nagy különbség.

Az Aluinvent DVTK legközelebb Pécsre látogat 2019. december 15-én vasárnap. A PEAC elleni mérkőzés 18.00-tól kezdődik a Lauber Dezső Sportcsarnokban.

 

További hírek

Olvasnivaló