Ugrás a tartalomra

Oroszországból erősítettek a Jegesmedvék

Létrehozva
Roman Berdnikov személyében orosz csatárral erősítette meg keretét a DVTK Jegesmedvék. A 30 esztendős támadó a szezon végéig szóló szerződést írt alá és 153 KHL mérkőzés tapasztalatával érkezett meg szombaton Miskolcra.
Kép
Fotó: dvtk.eu

- Örülök, hogy csatlakozhatok a DVTK Jegesmedvékhez - nyilatkozta a klubhonlapnak Roman Berdnikov, aki szerint ez egy új kihívás és tapasztalat lesz ez most számára, de már nagyon várja. - Biztos vagyok benne, hogy pozitív élményeket fogok gyűjteni. Szeretnék a játékstílusommal hozzájárulni a csapat jó szerepléséhez, és sok győzelmet várok a szezon hátralevő részében. Ez az első alkalom, hogy Magyarországon vagyok, amit az eddigi pár napban tapasztaltam, az szintén pozitív.

Roman Berdnikov szülővárosa csapatánál, az Avangard Omsk együttesénél kezdett jégkorongozni és korosztályának egyik nagy tehetsége volt. Tagja volt az orosz U16-os és U17-es válogatottnak, az U18-as válogatottal pedig világbajnokságon is részt vett. A 2010-es U18-as világbajnokságon az orosz csapat első támadósorában kapott szerepet Evgeny Kuznetsov mellett, és az elődöntőig jutottak.

Ebben az időszakban Kanadában játszott két szezont, és a Owen Sound Attack csapatával meg is nyerte a rangos kanadai junior ligát, az OHL-t. 2011-ben hazatért szülővárosába, ebben az idényben egészen fiatalon 16 mérkőzésen szerepelt a legrangosabb orosz ligában, a KHL-ben, valamint megnyerte az orosz junior bajnokságot is. Ezt követően évekig a KHL-ben játszott, összesen 153 mérkőzésen lépett jégre a világ második legerősebb bajnokságának tartott ligában, valamint 163 mérkőzése volt a VHL-ben, az orosz másodosztályban. A legutóbbi három idény során Kazahsztánban játszott és szerzett 36, 43 és 16 pontot idényenként.

Ez is érdekelhet

Bamako Rally: kaland, kihívás, küldetés
Sport
Jövőre megint rajthoz állnak a világ egyik legkülönlegesebb és legnehezebb jótékonysági autóversenyén.
Bajnokokkal a fedélzeten indulhat a Zemplén Rally
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A dolgok állása szerint az újdonsült bajnok páros is ott lesz a TippmixPRO Zemplén Rallyn. Német Gábor és Németh Gergely így tenné teljessé közös pályafutásuk legsikeresebb szezonját.
Kós Hubert világbajnok
Kós Hubert világcsúcsot úszott kétszáz méter háton
SportBelföld
A rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának csütörtöki nyitónapján világcsúccsal nyert kétszáz méteres hátúszásban a fiatal magyar klasszis.
MEAFC Peka Bau - DEAC
Simán nyertek a miskolciak
Sport
A bajnoki nyitányon magabiztosan diadalmaskodott az egyetemeik élvonalbeli férfi röplabdacsapata.