Ugrás a tartalomra

Országfásítási program: 64 ezer csemetét ültetnek el a megyében

Létrehozva
Elkezdődött az Agrárminisztérium által meghirdetett Országfásítási Program, a most kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek. Ehhez mintegy kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel országszerte. A mintaprogram során 86 településen ültetnek új erdőt.

A programhoz a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei állami tulajdonú erdőket kezelő Északerdő Zrt. is csatlakozott. Idén ősszel Putnok, Dubicsány és Tardona határában csaknem 15 hektár erdőt telepítenek az erdészek. A területek kétharmadán akácos-, egyharmadán cseres és hazai nyaras erdőállományt alakítanak ki. Összesen 64 ezer csemetét ültetnek el, várhatóan november végéig – tájékoztatta szerkesztőségünket Vereb István kommunikációs tanácsadó.

Kép
Akácos. Forrás: National Geographic

Kiemelte: a klímaváltozás kihívásaira az erdőgazdálkodás hatékony válaszokat ad. Jelenleg ez az egyetlen hazai ágazat, amelynek negatív a szénforgalma, vagyis több szenet nyel el, mint amennyit kibocsát. A magyar erdők évente 4-5 millió tonna szén-dioxid egyenértéknek megfelelő üvegházhatású gázt kötnek meg, ami jelenleg az országos kibocsátás 7-8 százalékát ellensúlyozza. A faanyag energetikai célú hasznosítása további mintegy 5 millió tonna fosszilis eredetű széndioxid kibocsátását váltja ki.

Ez is érdekelhet

Cincér tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Harkály Ház és Sástó közötti Cincér tanösvény bejárására hívja a kirándulókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A mintegy három és fél kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, mégis számos természeti érdekességet mutat be.
A növények mellett az állatok is ébredeznek
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
A jó idő beköszöntével sok kerttulajdonos ragad metszőollót, ásót vagy kapát, hogy rendbe tegye a tél után elhanyagolt kertet. A tavaszi munkák azonban nemcsak a növényekről szólnak: számos állat is a kertben keresi menedékét, ezért az állatvédők fokozott óvatosságra figyelmeztetnek.
Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.