Ugrás a tartalomra

Őrületes négy nap áll előttünk! Ma este kezdődik a Sörfesztivál

Muntyán Bernadett
Utoljára módosítva
2019. szeptember 05. csütörtök 11:07
Fesztiválsör, food truck autók, több mint húszféle kisüzemi sörfőzde, és húsz élő koncert vár a miskolciakra a Népkertben, négy napon keresztül.
Fotó: Beregi László

„Ennyire szó szerint Sörfesztivál, mint most, még sosem volt” – mondta Schmidl Péter. Több mint százféle csapolt sör csalogatja szeptember 5. és 8. között a fesztiválozni vágyókat a Népkertbe. Idén először nem lesz nagyüzemi sörfőzde a Sörfesztiválon – tudatta portálunkkal Schmidl Péter főszervező. Készülünk egy óriási sörpagodával – folytatta –, ahol húsz főzdének lesz standja. Idén először gyártattak egy fesztiválsört is, amit csak e négy nap alatt lehet majd kapni. – Ez egy lager típusú sör, amiből száz hektolitert főztek most le, és a Miss Kolc fantázianévre hallgat, ami üde, vonzó és nagyon friss. Ezt a sört fogjuk külön pohárban csak a fesztivál látogatói részére csapolni a helyszínen – emelte ki. Mint mondta, nagy segítségükre volt a zip’s a szervezéskor, sőt a fesztiválsört is ők készítették. „Lesz egy olyan csapológép is, ami még nem járt Miskolcon: 10 másodperc alatt 8 korsót nyom ki.”

Annyi árus, mint idén, még nem volt soha: közel 50 kiszolgáló pont lesz majd a Sörfesztiválon. Tizenkét food truck busz érkezik továbbá a Népkertbe: rengeteg hamburger, hot-dog, de lesz faszénen készült pizza, kolbász és lepény is.

Mint mondta, 7 órakor kezd ugyan a Follow the flow, de négy óra körül már megnyitják a bejáratot, hiszen – a Facebook-visszajelzések és jegyeladások alapján – ez a nap tűnik a leglátogatottabbnak, így szeretnék elkerülni a fennakadást beengedéskor. – De biztos, hogy így is kell majd sorbaállásra számítani, ezért mindenkitől türelmet szeretnénk kérni – emelte ki.

Hét órakor lép színpadra a Follow the flow – a szerencsi származású Szakács Gergővel beszélgettünk.

minap.hu: Földinkként érkezel ma este a Népkertbe, hiszen szikszói vagy. Milyen érzés itthon koncertezni?

Szakács Gergő: Ez nekem általában ilyenkor családlátogatás is, úgyhogy most is igyekszem eleget tenni ennek, és már 3 óra körül indulunk Miskolcra.

minap.hu: Ilyenkor jobban izgul az ember, ha ismerősök előtt kell fellépni?

Sz.G.: Alapvetően nem vagyok túl szociális alkat, így olyan sokan nem ismernek.

minap.hu: …dehogynem Gergő, hidd el, ismernek! J

Sz.G.: Ilyen szempontból nincs bennem félsz. A családom egyébként meg fog nézni. Ezt én általában nehezen élem meg, de közel 30 évesen már túlteszem rajta magam – mondta nevetve.

minap.hu: Ti nyitjátok meg a Sörfesztivált. Elsőként fellépni egy négynapos fesztiválon azért nem teljesen felelősségmentes. És nem is véletlenül vagytok ti az elsők, hiszen be tudjátok szippantani az embereket. Milyen érzés elsőként színpadra állni?

Sz.G.: Így a szezon végére látjuk, hogy idén headline-ként szerepeltünk minden fesztiválon, és ez nagyon megtisztelő, hogy ilyen korán bizalmat szavaztak nekünk a szervezők. Minden koncertre ezer százalékkal készülünk, így ez most sem lesz másként. Csak tennünk kell a dolgunkat, és akkor minden rendben lesz.

minap.hu: Mit üzennél a miskolciaknak, miért menjenek ki este a Népkerbe?

Sz.G.: Olyan showt sikerült összeraknunk, ami igazán pörgős és szórakoztató. És tényleg minden dallal próbálunk valamit üzenni. Úgyhogy, ha valaki megtisztel minket azzal, hogy végignézi a műsort, akkor biztos, hogy haza tud valamit vinni.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!