Orvosi díjra jelölték Mátyás Lajost
2017-ben volt 80 éve, hogy Szent-Györgyi Albert kutatásainak elismeréseképpen átvehette az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat. Az évforduló alkalmából a Goodwill Pharma az Egészségért Közhasznú Alapítvány létrehozta a Szent-Györgyi Albert orvosi díjat, amelyet minden évben munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak adományoz, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra. Miskolcról több mint harminc orvos kapott jelölést, köztük volt Mátyás Lajos sebész, érsebész, a vármegyei központi kórház ér- és endovascularis sebészeti osztályának osztályvezető főorvosa is, akivel a szerdai Kilátóban beszélgettünk.
– Meglepődtem, az ember nem számít ilyenekre, hiszen nem ezért végzi a munkáját. De jólesik, hogy valakik gondoltak rám – árulta el.
Mátyás Lajos 1973-ban szerezte meg általános orvosi diplomáját. Egy járási kórházban kezdett, általános sebész itt lett, majd 1981-ben került Miskolcra, az akkor induló érsebészeti osztályra.
– Teljesen a bölcső szélén találtam magam, hiszen valaminek a születésénél lehettem jelen. Idővel átvettem az osztály vezetését, integrálódtunk a nemzetközi életbe, világszerte ismertté váltunk. Az innováció igénye visz tovább – mutatott rá.
A Németországban eltöltött féléves ösztöndíjprogram meghatározó volt az életében, rengeteg kapcsolatot sikerült kialakítania előbb német, majd angol nyelvterületen. Nemzetközi tudományos fórumokon szerepelt, számos nemzetközi tudományos társaság választotta meg tagjává és tisztségviselőjévé.
Az orvoslás mellett – Szent-Györgyi Alberthez hasonlóan – a tanítás fontos szerepet játszott az életében.
– Úgy gondolom, hogy kötelességünk átadni a tudásunkat másoknak. Ráadásul egy osztályt működtetni csak úgy lehet, ha hasonló kvalitású emberek vesznek körül, akik szakmailag legalább annyira képesek, mint az osztályvezetőjük. Nekem mindig az volt az elvem, hogy képezni kell magunkat, a kollégákat is erre kapacitáltam – mondta.
A Szent-Györgyi Albert orvosi díj jelöltjeire már lehet szavazni egészen március 19-éig. A voksolási időszak alatt a szentgyorgyialbertorvosidij.hu oldalon naprakészen nyomon követhető a szavazás legfrissebb eredménye. Az alábbi adatokat kell a szavazónak megadnia: név és e-mail, valamint a jelölt orvos neve, kiválasztva a legördülő listából. Egy e-mail-címről egy szavazat érkezhet. A jelölt orvosok között hét közönségdíjat és két különdíjat is kiosztanak. A díjátadó gálát április 18-án rendezik meg Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián.