Ugrás a tartalomra

Összetört szavazófülke, széttépett szavazólapok, áramszünet – a 2019-es önkormányzati választás rendkívüli eseményei

Létrehozva
Több helyen is váratlan események történtek a voksolás során.
Kép

Mindig történnek rendkívüli események a választások alkalmával, ezeket a Nemzeti Választási Iroda regisztrálja is. 

Nagydorogon egy választópolgár a szavazólapok összes példányát az épületből ki akarta vinni, többszöri felszólítás ellenére sem adta vissza a SZSZB tagjainak, ehelyett összetépte őket. A SZSZB elnöke a választópolgárt rendre utasította, aki ezután elhagyta a szavazóhelyiséget.

Kecskeméten egy idős választópolgár a szavazófülke oldalának dőlt, a fülke összetört, a választópolgár nem sérült meg. A Helyi Választási Iroda a sérült fülke helyett másik fülkét szállított a szavazókörbe.

Gyulán egy választópolgár elesett a lépcsőn. A bizottság mentőt hívott.

A Győr-Moson-Sopron megyei Kapuvár 2. számú szavazókörében az egyik delegált tag bejelentette, hogy a bizottság további munkájában nem tud részt venni. A helyi választási iroda vezetője a határozatképesség biztosítása érdekében intézkedett póttag bevonásáról.

Kecskeméten a 92. számú szavazókörben a szavazatszámláló bizottság egyik tagja rosszul lett a szavazóköri helyiségben. A szavazást nem kellett felfüggeszteni. A bizottság elnöke mentőt hívott és kórházba szállították az érintett bizottsági tagot.

A Heves megyei Sarud 1. számú szavazókörében egy választópolgár lett rosszul a szavazó helyiségben. Kikísérték onnan, majd mentőt hívtak hozzá, amely kórházba szállította. A szavazást mindez nem akadályozta.

A Fejér megyei Igar 2. számú szavazókörében egy választott bizottsági tag rosszul lett, 7 óra 54 perckor elhagyta a szavazó helyiséget. Helyette behívtak egy póttagot, így a szavazatszámláló bizottság újra 5 tagra egészült ki.

Székesfehérváron a Szamos utcában elment az áram, a 49. számú szavazókör érintett. Az áramszolgáltató a hiba elhárításán dolgozik, a hiba a szavazás menetére nincs kihatással.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kisgyőr 1. számú szavazókörében egy ittas személy nem tudta magát igazolni a szavazóhelyiségben. A bizottság tájékoztatta, hogy visszajöhet szavazni, ha hozza az iratait. Kiabált a bizottsággal és a felszólításra sem akarta elhagyni a helyiséget. Végül a szavazatszámláló bizottság két tagja az önkormányzati sofőr és egy jelenlévő választópolgár segítségével a szavazóhelyiségből kivezette. Ezt többször is meg kellett tenniük, végül azonban a választópolgárt kocsival hazaszállították.

Meglepő dolog történt az önkormányzati választás során a Heves megyei Hevesvezekényen, ami be is került a Nemzeti Választási Iroda honlapján regisztrált rendkívüli események közé. A leírás szerint egy választópolgár jelezte, hogy az egyik szavazófülkében a terítőn tollal az „ÉVA” felirat volt látható. A terítőt végül mindkét szavazófülkéből eltávolították. A 632 fős lakosságú települést jelenleg Tóth Éva polgármester vezeti, így valószínűleg rá akarhatott utalni a firkáló.

Ez is érdekelhet

Átrium webkamera hűvös esős július
Didergés július közepén? Mutatjuk, mikor tér vissza a kánikula
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A hét hátralevő részében átmenetileg, majd a hétfői hidegfront után már tartósabban melegszik a levegő.
Budapest, 2026. július 23. Magyar Péter miniszterelnök a Miniszterelnökségen tartott kormányszóvivői tájékoztatón 2026. július 23-án. MTI/Hegedüs Róbert
Magyar Péter: a benzin és a dízel üzemanyagok átlagára egy-két forint eltéréssel a korábbi védett árnál van
BelföldGazdaság
A benzin és a dízel üzemanyagok átlagára egy-két forint eltéréssel a korábbi védett árnál van - közölte a miniszterelnök a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
Ismét elhalasztják a Balaton-átúszást: itt az új időpont!
BelföldSportSzabadidő
Ezen a hétvégén is elmarad, jövő hétvégére tervezik a 44. Lidl Balaton-átúszást.
Csütörtököt mond ez a front is?
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Anticiklon peremén egy hidegfront érkezik, amely mentén átmeneti felhőzetnövekedésre, szórványos záporokra, zivatarokra számíthatunk.