Ugrás a tartalomra

OTP: megháromszorozódott az okos ATM-eken történő befizetések száma

Létrehozva
Tavaly háromszor annyi - több mint kétmillió - tranzakciót bonyolítottal le az ügyfelek az okos ATM-eken, mint 2017-ben - közölte az OTP Bank szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint a 2017-es adatokhoz képest mintegy húsz százalékkal nőtt az átlagos befizetések összege is. A teljes évben több mint 30 tonnányi bankjegyet fizettek be az OTP Bank okos ATM-jeibe az ügyfelek, volt olyan nap, amikor több mint kétmilliárd forintot – tették hozzá.

A növekedés a szolgáltatás népszerűségének köszönhető, ezért idén várhatóan száz újabb okos ATM-et helyeznek ki országszerte – írták.

Az OTP Bank 2016 őszén kezdte meg a ki- és befizetésre egyaránt alkalmas új, érintőképernyős automaták telepítését országszerte. 2018-ban kétszáz ilyen gépen lehetett tranzakciót végrehajtani.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.