Ugrás a tartalomra

Ötpróbás-pontokat is osztanak az idei Barátságon Maratonon

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. szeptember 08. csütörtök 15:19
A 21. Miskolci Barátság Maraton Nemzetközi Utcai Futófesztivált idén október 22-23-án rendezik meg a borsodi megyeszékhely belvárosában. A résztvevők az „Ötpróba Párizsba”-sorozat pontjait is begyűjthetik.

Miskolc város kiemelt eseményének programjában – a hagyományokat követve - négy egyéni táv és egy félmaratoni váltó, valamint gyermekfutamok szerepelnek. Újdonságot jelent, hogy a Miskolc Egészséges Ifjúságáért Alapítvány és a Marathon Club Egyesület által rendezett esemény központja - az eddig megszokott Népkertből - beköltözik Miskolc főutcájára, pontosabban a Szent István térre. Mivel ebben az évben kétnapos lesz a rendezvény, fontos tudnivaló, hogy október 22-én, szombaton délután rendezik meg a gyermekfutamokat a versenyközpont környékén kijelölt pályán, míg vasárnap jönnek a klasszikus egyéni számok (maraton, félmaraton, kismaraton, minimaraton) és a félmaratoni váltó.

Versenyszámok, kategóriák

  • Maraton (42,195 km, Homonnai László-emlékszám): egyéni (női- és férfi abszolút kategóriában). Ötpróba-pontok száma: 6
  • Félmaraton (21,095 km, Koleszár András-emlékszám): egyéni (női- és férfi abszolút kategóriában. Ötpróba-pontok száma: 4
  • Kismaraton (10,5 km,  Koncz Ferenc-emlékszám): egyéni (női- és férfi abszolút kategóriában). Ötpróba-pontok száma: 2
  • Minimaraton (5,27 km, Dr. Márkus Gábor-emlékszám): egyéni (születési év alapján: 7-11 éves lányok-fiúk,12-14 éves lányok-fiúk, 15-18 éves lányok-fiúk, 19-35 éves nők-férfiak, 36-45 éves nők-férfiak, 46-55 éves nők-férfiak, 56-65 éves nők-férfiak, 66 év feletti nők-férfiak.) Ötpróba-pontok száma: 1
  • Félmaraton-váltó (4x5,27 km):  női-férfi abszolút kategóriában. Ötpróba-pontok száma, személyenként: 1
  • Gyermekfutamok: egyéni (600 méter: 6 éves korig, leány-fiú; 1,8 km: 7-11 éves korig; leány-fiú)  

Az 5,27 km-es körpálya térképe ITT tekinthető meg.  

Helyszíni nevezés csak szombaton

Az előnevezést október 10-én, 24.00 óráig várják a www.maratonclubmiskolc.hu oldalon. Az előnevezők névre szóló rajtszámot, valamennyi célba érkező pedig egyedi befutóérmet kap. Helyszíni nevezésre csak október 22-én, szombaton, 14-18 óra között lesz lehetőség a belvárosi versenyközpontban. Vasárnap már csak a rajtszámokat lehet majd átvenni. Előnevezés, további információk begyűjtése a  www.maratonclubmiskolc.hu honlapon.

Párizsért gyűjtögethetnek

Az utcai futófesztivál az „Ötpróba Párizsba”-program pontgyűjtő állomása is egyben. Aki a rendezvényen regisztrált ötpróbázóként vesz részt, a teljesített távtól függően pontokkal gazdagodik - ezeket pedig idővel garantált jutalmakra válthatja be, míg a legszerencsésebb ott lehet nézőként a 2024-es párizsi olimpián. Fontos, hogy a nevezéskor ne felejtsék el megadni az ötpróba-azonosítószámot, mert csak ebben az esetben tudják igazolni a teljesítést. Amennyiben valaki még nem ötpróbázó, de szeretne azzá válni és megkezdeni a pontgyűjtést, a https://otprobaparizsba.hu/ oldalon tud regisztrálni. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!