Ugrás a tartalomra

Ötszáz diák imádkozott a békéért a Lévayban

Létrehozva
Az „Ima a békéért” rendezvényen Miskolc valamennyi egyházi iskolája képviseltette magát, az eseményen mintegy ötszáz keresztény fiatal imádkozott a békéért az Eszmék és Értékek Alapítvány felhívására.
Kép
Fotó: Eszmék és Értékek Alapítvány

Az ökumenikus ifjúsági imaalkalom 2022 decemberében azzal a céllal kelt életre, hogy a miskolci egyházi iskolák diákjai számára találkozási és lelki feltöltődési lehetőséget teremtsen. A szomszédunkban dúló háború és a közel-keleti tragikus események következtében most még nagyobb szükség van a közösség és az ima erejére. 
Ezen gondolatoktól vezérelve, hagyományteremtő céllal és az országos ökumenikus imahét programjához csatlakozva kelt életre 2024-ben is ez a közös imaalkalom. A baptista, evangélikus, görögkatolikus, református és római katolikus egyházi intézmények diákjai kedd délelőtt megtöltötték a Lévay József Református Gimnázium sportközpontját.

Kép

"Az ökumenikus imahéten fontos, hogy arra koncentráljunk, ami közös bennünk, és ne arra, ami elválaszt minket egymástól. Közös bennünk, hogy hiszünk a béke erejében, hisszük, hogy a világban egyszer béke lesz, és hiszünk abban, hogy az imáinkkal ehhez a békéhez hozzájárulhatunk" – hangsúlyozta Alakszai Zoltán, az Eszmék és Értékek Alapítvány védnöke, volt jezsuita öregdiák. 

Az imát szervező alapítvány azzal a céllal alakult 1998-ban, hogy előmozdítója és pártolója legyen minden olyan szellemi és közösségi értéknek, amely a nemzet felemelkedését szolgálja - írták lapunkhoz eljuttatott közleményükben.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Zsidó újévi koncert a Kazinczy utcai zsinagógában
Különleges koncert az újév alkalmából
EgyházMiskolcKultúraSzabadidő
A Zsinagógák Hetén világhírű izraeli kántorkórus adott koncertet a miskolci Kazinczy utcai zsinagógában. A nem mindennapi esemény egyszerre volt spirituális élmény és kulturális ünnep, amely a zsidó újévhez kapcsolódva hozta közelebb a hagyományokat a közönséghez.
Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút
EgyházBelföld
Több ezren vettek részt a szombati eseményen.
Leó pápa a Jubileumi Ifjúsági Találkozón Rómában: "Építsetek emberségesebb világot!"
EgyházVilág
Több mint egymillió fiatallal, köztük kétezer magyarral telt meg Róma külvárosában a Tor Vergata mezeje a világtalálkozón.
A református egyház pünkösdi üzenete: "Akiket Isten lelke vezérel, azok Istennek fiai"
Egyház
Pünkösdi körlevélben köszöntötték a Kárpát-medence és a világ reformátusságát a Magyar Református Egyház püspökei.