Ugrás a tartalomra

Ötszázan úszhatják át a Dunát augusztus 31-én

Létrehozva
Ötszázan úszhatják át a Dunát augusztus 31-én az Utcalimpiának is nevezett Budapest Urban Games (BUG) keretein belül.
Kép
Forrás: budapesturbangames.hu

A szervezők hétfői tájékoztatása szerint a jelentkezők a Műegyetem rakparttól teljesíthetik majd a 470 méteres távot. Az úszók biztonsága érdekében 9 és 14 óra között teljes hajózár lép életbe a Duna belvárosi szakaszán, vagyis ebben az időszakban a hajóforgalom leáll a Rákóczi híd és az Árpád híd között, a kikötőkben álló hajók pedig nem hagyhatják el a pontonokat.  

Az eseményt idén is a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat biztosítja tizenöt mentőhajóval, hajónként három vízimentővel. Az átúszást menet közben megszakító versenyzőket azonnal kiemelik a vízből. Az úszófolyosót a szakértők a legbiztonságosabb folyószakasznak tartják, ezen a részen nincsenek örvények és augusztus végére az apadás is elkezdődik. A vízminőséget a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. Vízminőségi Vizsgáló Laboratóriuma a verseny előtti napokban ismét ellenőrzi majd.

Tavaly a legjobb időeredményt elérő úszó 4:13 perc alatt teljesítette a távot, az átlagteljesítmény 7-10 perc volt. A szakértők elsősorban a gyorsúszást ajánlják, ami természetesen kiegészíthető mellúszással. A regisztráció ingyenes, azonban érvényes orvosi igazoláshoz kötött. Amatőrök esetében egy hónapnál nem régebbi orvosi igazolást kell a helyszínen bemutatni, de a szervezők elfogadják az idei Balaton-átúszáson és Velencei-tó-átúszáson résztvevők igazolásait is. Hivatásos sportolók esetében érvényes éves sportorvosi engedély szükséges az induláshoz.

A negyedik Budapest Urban Gamest a Budapest 2019 Európa Sportfőváros sorozat részeként rendezik meg. Az Utcalimpia – amelynek célja, hogy összekovácsolja a sportközösségeket és népszerűsítse a városi sportolást – több sportolási lehetőséget kínál a futástól a streetballon át a minden évben kiemelt népszerűségnek örvendő Duna-átúszásig.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
fotók: Horváth Csongor
Nagy leleplezés: 600 lóerős szörnyeteggel indul ifj. Kiss László
SportMiskolc
A Miskolc Autó Volkswagen márkakereskedésében mutatták be hivatalosan a SPEEDBOX Racing Team 2026-os szezonra készülő új rallycross versenyautóját.
Takács Péter vezetőedző vagány futballistákat akar látni a pályán. Fotó: magánarchívum
A DVTK vezetőedzője eredményes szezonnyitót vár
SportMiskolc
Labdarúgás: a hétvégén megkezdődik a pontvadászat az NB II-ben.
Kiss Gergely-Lehmann Csongor-London edzés
Lehmann Csongor és Kiss Gergely Londonban folytatja a pontvadászatot
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A triatlonosok világbajnoki széria-versenysorozatának (WTCS) idei 6. állomását július 25-én, szombaton rendezik meg Londonban.
Izraeli siker született Diósgyőrött
Izraeli siker született Diósgyőrött
SportMiskolc
Labdarúgás: az európai Konferencia Liga selejtezőjének keretében csütörtökön késő este jó mérkőzést játszottak a felek a DVTK stadionjában.