Ugrás a tartalomra

Ötvenéves lett a Diósgyőri Bölcsőde

Létrehozva
Ünnepi megemlékezésre várta vendégeit a Diósgyőri Bölcsőde május 19-én, ötven éve ugyanis, hogy átadták Miskolc egykori, 16. számú bölcsődéjét. Az intézmény azóta számtalan változáson esett át, és a tervek szerint jövő őszre elkészül az épület új szárnya.
Preview Image
50 éves a Diósgyőri Bölcsöde - Horváth Csongor képgalériája

Megalakulásának ötvenedik születésnapjára emlékezett a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) Diósgyőri Bölcsőde. Ennek alkalmából május 19-én (péntek) délután nagyszabású ünnepséget rendeztek. A szeretetteljes légkörben megtartott eseményen egykori bölcsődések adtak műsort. A közönség soraiban az intézmény hajdani munkatársai foglaltak helyet.

Kép
Varga Andrea. Fotó: Horváth Csongor

Háláját kifejezve mondott köszöntő beszédet Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere, aki meghatottan állt az ismert közönség elé, hiszen nem kevesebb mint harminc év köti össze őt az ünneplőkkel. Tóth Sándorné bölcsődevezetővel hajdan – máshol – még munkatársak is voltak, anyukaként pedig legféltetettebb kincseit, a gyermekeit bízta az intézmény védelmére. „Ez az ötven év a szülők intézménybe vetett töretlen bizalmán keresztül megmutatja, hogy az itt dolgozó közösség, ilyen hosszú időn keresztül képes volt megteremteni a bizalom és a szeretet légkörét ebben a bölcsődében. Ez pedig azért fontos, mert ebből a bizalomból és szeretetből táplálkozik a gyermek egész élete folyamán” – emelte ki Varga Andrea.

 

Az alpolgármester beszéde után Gúr Péter Attila, a MESZEGYI igazgatója tapasztalatairól beszámolva kijelentette, hogy másként szocializálódnak azok a gyermekek, akik jártak bölcsődébe, mint azok, akik nem. Szerinte azok a gyermekek, akik voltak bölcsődések sokkal inkább képesek beilleszkedni egy közösségbe, és együttműködőbbek, mint azon társaik, akik nem voltak. „Ezért is nagyon fontos és rendkívül felelősségteljes a bölcsődékben megvalósuló munka” – mutatott rá. Közölte azt is, hogy Miskolc 10 bölcsődéjében mintegy 800 gyermek nevelése-gondozása valósul meg, de a fejlesztéseknek köszönhetően bővülnek a bölcsődei férőhelyek a városban.

Kép

Tóth Sándorné, a Diósgyőri Bölcsőde nyugdíjba vonuló, már felmentési idejét töltő vezetője 20 évig állt az intézmény élén. A bölcsőde történetét összefoglalva elmondta, hogy az 1973-ban átadott, típusbölcsődének tervezett intézmény ma is megfelel az építészeti előírásoknak. Kitért arra is, hogy a megnyitás óta az intézmény számtalan változáson ment át, ami a magas szintű nevelőmunkát nem érintette, hiszen, mint mondta ahhoz, hogy a gyermekek biztonságban, szeretetteljes légkörben és egészségesen nevelkedjenek, a szülők pedig megbízzanak az intézményben, az itt dolgozó nevelőknek mindig családias légkört kellett teremteniük. Megemlítette, hogy jövő őszre elkészül az új szárny, amely megteremti a lehetőségét annak, hogy a jelenleg várólistás gyerekek is bekerülhessenek az intézménybe.

Kép

Az ünnepség végén Gúr Péter Attila elismerő szavakkal köszönte meg Tóth Sándorné, az intézményért és a gyermekekért végzett áldozatos és kitartó munkáját. A műsorban a régi bölcsődések mellett fellépett még Járdányiné Matakovics Kamilla, a Miskolci Szimfonikus Zenekar tagja és Szender Alexandra, a Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum végzős tanulója.

Ez is érdekelhet

Miskolci gimnázium igazgatója is tárgyalt a leendő miniszterelnökkel
OktatásMiskolcBelföld
Magyar Péter kedden egyeztetett 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával – az egyik neves miskolci intézmény vezetője is jelen volt.
Amikor a technika kézbe kerül
OktatásMiskolc
Mesterkurzust tartottak a Sony Magyarország képviselői a Miskolci Egyetem kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatóinak pénteken, ahol az elméleti ismeretek mellett a legújabb eszközöket is kipróbálhatták a résztvevők.
Diplomataképző Programot mutattak be a Miskolci Egyetemen
OktatásMiskolcBelföldVilág
A Magyar Diplomáciai Akadémia Diplomataképző Programját mutatták be csütörtök délelőtt a Miskolci Egyetemen, az egyetemi könyvtár üvegtermében.
Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.