Ugrás a tartalomra

Párbeszéd: a kormány mérje fel, hogy hány háztartásban nincs áram

Létrehozva
A Párbeszéd felszólítja a kormányt, hogy mérje fel, hány háztartásban nincs áram, majd dolgozzon ki egy cselekvési tervet és fenntartható megoldásokkal segítsen ezen a problémán - közölte egy csütörtöki, budapesti, de online is közvetített sajtótájékoztatón a párt társelnöke.

 

Szabó Rebeka hangsúlyozta, hogy egy európai felmérés szerint mintegy kilencezer család, ezeken belül körülbelül 8700 gyermek él áram nélkül.

Az országgyűlési képviselő emlékeztetett, hogy pártjuk kapcsolatba lépett a Fényhozó alapítvánnyal, amely napelemeket szerel olyan házak tetejére, ahol nincs áram. Kiemelte, hogy a Párbeszéd csapata szombaton részt vesz az Ultrabalaton futóversenyen, ahol az alapítványnak gyűjtenek.

Berki Sándor, a Párbeszéd országgyűlési képviselője elmondta, az MVM március 31-ig több, mint 149 ezer, villamosenergia- vagy földgázszolgáltatásról szóló lakossági szerződéses folyószámla esetében tartott nyilván hatvan napot meghaladó tartozást.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.