Ugrás a tartalomra

Patika előtt verekedett, felismeri?

Létrehozva
A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik az egyik belvárosi patika előtt verekedő férfi azonosításához.

A Miskolci Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen személy ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján március 16-án este negyed 11-kor Miskolcon, az egyik belvárosi patika előtt két férfi között szóváltás alakult ki. A vita hevében az egyik férfi bántalmazta a másikat.

A nyomozás során szükségessé vált a verekedő férfi személyazonosságának megállapítása és kihallgatása, akiről egy biztonsági kamera felvételt készített.

A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki felismeri a  felvételen látható ismeretlen férfit, vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenyég-irányítási Központját a  06-46/514-506-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 Telefontanú zöldszámán vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.