Ugrás a tartalomra

Pech: emlékeztek rá a rendőrök

Létrehozva
Pénzbírsággal sújtották, és eltiltották a járművezetéstől a rendőrök azt a szendrőládi fiatalembert, aki az eltiltás hatálya alatt közlekedett autójával.

A megyei rendőr-főkapitányság közleménye szerint a Edelényi Rendőrkapitányság egyenruhásai május 27-én a késő esti órákban szolgálatellátásuk során az egyik helyi vasúti átjárónál intézkedés alá vonták egy személygépjármű sofőrjét. A rendőrök emlékeztek rá, hogy mintegy két héttel korábban már intézkedtek a fiatallal szemben, aki akkor bódultan vezette gépjárművét, így ellene büntetőeljárás indult, és a vezetői engedélyét bevonták.

A szabálysértés elkövetőjét a járőrök előállították az Edelényi Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság - még aznap meghozott - elsőfokú határozatában a szabálysértőt nyolc hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és 110 000 forint pénzbírsággal sújtotta.

A rendőrség ismételten felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során az egyenruhások a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazzák az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonságának további javítása érdekében.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Hídfelújítás miatt teljes útzár egy borsodi úton
Borsod-Abaúj-Zemplén
Várhatóan április 30-ig teljes útzár lesz érvényben az adott útszakaszon.
gitár NAV árverés
Kincsvadászat indul Borsodban: több mint ezer termék fillérekért a NAV online árverésén
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolc
Igazi tavaszi meglepetéssel rukkolt elő a Nemzeti Adó- és Vámhivatal: egy teljes áruház készlete kerül kalapács alá az online árverési felületén, és úgy tűnik, a kínálat láttán sokakban felébredhet a vadászszenvedély.
tűzoltás illusztráció napindító katasztrófavédelem
Tragédia: ketten vesztették életüket egy égő házban Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Ketten meghaltak, miután kigyulladt szerda hajnalban egy ikerház egyik fele Sajókazán, a Május 1. utcában - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel.