Ugrás a tartalomra

Pénteken 38 éves a Miskolci Állatkert!

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. augusztus 17. kedd 12:58
Születésnapját ünnepli az egykori Vadaspark, ennek apropóján különleges programokkal várja augusztus 20-án a látogatókat a Miskolci Állatkert.

Harmincnyolc gombócból sok, de állatkertes programból nem! Ha nem is pont ennyivel készül a Miskolci Állatkert a születésnapjára, az biztos, hogy aki augusztus 20-án kilátogat, nem fog unatkozni – főleg, ha gyerek.

Még csak túl korán sem kell ébredni, hiszen 10 és 16 óra között várják a Csanyiki Erdei Iskola munkatársai a vendégeket az állatkertben, ahol a Bükk élővilágával játékos feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg. Ráadásul még a B-A-Z Megyei Bűnmegelőzési Tanács élménypedagógiai játékait is kipróbálhatják! Hogy teljes legyen az élmény: ingyenes arcfestésre is be lehet nevezni, amivel aztán össze lehet kenni az ugrálóvár falait.

Ha már állatkert, akkor nyilván az ottlakók is fókuszba kerülnek. A gondozók félóránként tartanak látványetetéseket, amik elég jól szoktak kinézni:

09:30 Európai barnamedve

10:00 Szibériai tigris

10:30 Oroszlán

11:00 Szurikáta

11:30 Mosómedve

12:00 Észak-amerikai kúszósül

12:30 Örvös mangábé

13:00 Vörösorrú ormányosmedve

13:30 Fehérpamacsos selyemmajom

14:00 Állatbemutató (Oktatóterem)

14:30 Gyűrűsfarkú maki

15:00 Vörös róka

15:30 Tanyaházi állatok etetése

16:00 Kétpúpú teve

Végezetül egy kis történelem. Az eredeti nevén Miskolc Városi Vadaspark 1983. augusztus 20-án nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Számomra valószínűleg örök életemben csak Vadaspark marad a titulus, amiről most az is kiderül, honnan ered: eleinte a környező Bükk élővilágát hivatott bemutatni, így akkoriban tényleg vadas park volt.

Nagyjából 10 évnek kellett eltelnie, hogy az első egzotikus állatok érkezésével a hely elinduljon az állatkertté válás útján. A folyamat hosszadalmas, és még ma is tart: a Miskolci Állatkert eddigi legnagyobb beruházása idén fejeződött be. Megújult a fogadóépület és megépült a Száhel-ház, ami az oroszlánok és a sivatagi hiúz otthona lett.

Borítókép: minap.hu-archív // Juhász Ákos

További hírek

Olvasnivaló