Ugrás a tartalomra

Péntektől már tényleg az állatkertig közlekedik a ZOO-járat - Frissítve!

Létrehozva
Csütörtökön csak a Majális parkig jutott el az MVK aznap újraindított vadasparki járata.

A héten adtunk hírt arról, hogy a tavaszi szünet első napjától - március 28-tól - ismét közlekednek ZOO-járatok a Miskolci Állatkert és Kultúrparkba.

A közlekedési vállalat ezt követően csütörtök délutáni közleményében tudatta, hogy "a Mohás utca - Rózsa utca kereszteződésénél behajtani tilos jelzőtábla került kihelyezésre, ezért a ZOO járat a Vadaspark végállomás helyett a Majális park megállóhelyig közlekedik, onnan gyalogosan közelíthető meg a Miskolci Állatkert és Kultúrpark".

A cég este kiadott soraiban már az újonnan felmerült akadály elhárításáról értesítette az utazóközönséget:

"most érkezett a hír, hogy az MVK Zrt. ZOO járatai március 29-től mégis felközlekedhetnek a Miskolci Állatkert és Kultúrparkhoz" - írták. 


Lapunk értesülései szerint a táblát az Északerdő Zrt. helyezte ki. Pénteken reggel Vereb István, az Északerdő Zrt. kommunikációs munkatársa elmondta: a behajtani tilos táblát még korábban valóban ők helyezték ki, azonban egy kiegészítő táblával együtt. A kiegészítő táblán a "kivéve saját felelősségre" felirat olvasható, melyre az út állapota miatt volt szükség. Tehát saját felelősségre bárki - így az autós is - felmehet most is. Egyébként néhány napon belül leszerelik majd ezt a táblát, a helyére egy "egyenetlen út jelző tábla" kerül, mert az út állapotán azóta próbáltak javítani. 

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.